Csatlakozz egy-két nemzetközi instagramos csoportba, tölts időt bloggerekkel, vagy épp beszélgess vállalkozókkal, a nyakamat tenném rá, hogy abban a pillanatban, hogy a közösségi médiára terelődik a szó el fogják mondani, hogy "ez már nem működik", és egyébként is mennyit kell fizetni azért, hogy legyen százezer követőjük? Miközben abba bele sem gondolnak, hogy a számok felmutatásával csak a saját egójukat és lelkiismeretüket nyugtatják, hiszen ahogy szokták mondani, százezer vett követő olyan, mint Teslat venni hitelre. Ideje félretenni a külsőségeket, és megnézni azt, hogy mi működik valójában. 

photo-1531621565-6b0ee830e3b7.jpeg

1. HÍRNÉVRE VÁGYSZ VAGY ELISMERÉSRE EGY ADOTT KÖRBEN? 

Mielőtt rátérnék a lényegre, van itt valami, amit érdemes átgondolnod. Mivel én soha nem vágyta hírnévre, és csak azért írtam, mert könnyebbé tette az életemet, számomra sokkoló volt, amikor egyik napról a másikra teljesen megváltozott az életem, amit a 3 éven át tartó heti 1 milliós organikus elérés csak tetézett - úgy, hogy előtte 5 éven keresztül írtam, és senkit sem érdekelt. A hírnév rengeteg jó és ugyanannyi rosszat is hozott magával, ám hamar rájöttem, nem vágyom a mainstream ismertségre, arra, hogy idegenek bámuljanak az utcán, mert épp felismertek.. Ez egyébként sem volt a vágyam.

VISZONT! Egy adott körben elismertnek lenni teljesen más. Ám ahhoz, hogy ezt elérjem, nincs szükségem több százezer követőre. Ahhoz bőven elég egy mikroközösséget építenem egy zárt csoportban, ahol mindenkit ismerek, és tudom segíteni az ötletük megvalósulását, miközben VALÓDI közösséget formálok belőlük. Ennyi. Ám ha ez a célom, miért is építkeznék úgy, mint a többiek? Miért harcolnék több százezer követő megszerzéséért, amikor ahhoz, amit szeretnék elérni, erre nincs is szükségem? 

Na ugye. Gondold csak végig: hírnévre vágysz, vagy elismertségre? A kettő között óriási a különbség.

2. NEM KELL HINNED BENNE. MŰKÖDIK.

Milliószor elmeséltem már a sztorit arról, hogy 5 éven át blogoltam nagyobb közönség nélkül. Havi 150-200-an olvasták a blogomat, abból is a fele oldalletöltést én generáltam. Több ezer belefektetett óra után gondolhatod, az esélytelenek nyugalmával posztolgattam. 2011 körül indult be igazán a Facebook, amikor egyetlen nap alatt megszereztem az első ezer követőmet. A titok csak annyi volt, hogy egy egyébként is trending topicról fejtettem ki a véleményemet, amit egyetlen este alatt 16 ezren osztottak meg. Behívtak a Class FM-be, Steiner Kristóf megemlített egy Cosmós cikkében marketing szakemberként, lett ezer követőm az indokolatlanul Oravecz Nóraként létrehozott oldalamon (nem értem, hogy miért a nevemen hoztam létre, addig mindent más néven futtattam..), és azt hittem ez bizony ennyi volt. 

Majd egy évre teljesen leálltam, az ezer követőm meg továbbra is ott csücsült, várta, hogy mit csinál ez az Oravecz Nóra. Ahogy pedig hazaköltöztem Hollandiából újra blogolni kezdtem. Az első bejegyzésemet 5000-en lájkolták és 5000-en osztották meg. Új volt az, amit csináltam, hiszen addig senki sem osztotta meg azt online, hogy min megy keresztül. A többit már ismered. De nem is ez a lényeg. Csak azért hoztam fel ezt a sztorit, hogy lásd, tök mindegy, hogy hiszel benne, vagy sem, ha megtalálod a stílusodat, ha valamiben más tudsz lenni, mint a többiek, miközben csak azt fogalmazod meg, amin ők is keresztülmennek, nyert ügyed lesz.

TIPP: teljesen mindegy, hogy brandet építesz vagy énmárkát, az egész ott kezdődik, hogy találd meg azt a problémát, amire a kezedben a megoldás, majd próbáld megérteni, hogy mire van igénye annak, akinek az a problémája, amit te meg tudsz oldani. Ez elég egyszerű: azt kell megértened, hogy min megy keresztül az illető, milyen élethelyzetekben találhatja magát. Ha ezeket az élethelyzeteket ki tudod elemezni, mehet a tartalomgyártás, nyert ügyed van. Bár ezt annak idején teljesen ösztönösen csináltam, időközben kialakítottam egy eszközt, ami segít abban, hogy tökéletesen be tudd tájolni tartalommal azokat, akikre szükséged van. 

3. FÓKUSZ: 1000 HARDCORE KÖVETŐ  

Egyre többen akarnak százezreket maguk mögött tudni.. Nem is értem miért. Felmutathatod a számokat, de sajnos a hazai és a nemzetközi tapasztalat is az, hogy azok közül, akiket annyira lelkesen követsz, a legtöbben NEM rendelkeznek valódi követői bázissal. Nem a vett követőkre gondolok. Arra gondolok, hogy lehet, hogy egy fashion bloggert az outfitje miatt követnek, vagy mert csodaszép helyeken jár, de mivel a kommunikációja egyoldalúvá vált (olyan lett, mint a magazinok: hirdetés, tartalom, hirdetés, hirdetés, hirdetés..), ezért a közönség valójában nincs elköteleződve. Csak beszélgess 1-2 PR-ossal, mesélnek majd arról, hogy mennyi olyan rendezvényt szerveztek influencerekkel, ahova az illető egyetlen rajongója sem jött el. Pedig a piac top neveiről van szó. 

Hogy ez miért történhet meg, ha valakinek van több százezer feliratkozója youtube-on vagy követője instagramon? 

Egyszerű. 

Azért, mert borzasztóan lusták arra, hogy a lényeggel foglalkozzanak: a követőikkel. Előbb tanulják meg, hogy hogyan kell tökéletesen csontosítani az arcukat (ugye így hívják?), vagy előbb szervezik ki a közösségi média kommunikációjukat, minthogy megtanulnának alapozni. A lustaság pedig a fenntartható vállalkozás legnagyobb ellensége. A piac persze korrigálja magát, szóval az összes "ilyen" lufi énmárka idővel eltűnik (ha épp bizonyos időnként nem állít maga mellé pár influencert 5-6 hónapra hogy erősítsék az ismertségét)..

De te nem azért vagy itt, hogy liyen énmárkát építs. 

Oka van annak, hogy egy éve építek egy 535 fős csoportot (Napközi). A csoport 90%-ban aktív, sokukat személyesen ismerem, névről tudom, hogy ki mivel foglalkozik, a csopot legalább 70%-val már személyesen is találkoztam, ha meghirdetek egy workshopot, rögtön betelik, az exkluzív kurzusaimra és a legdrágább programjaimra is ők jönnek (máshol nem hirdetem őket), és persze ők járnak a konzultációimra. A naptáram tele, a meetupjaim hatalmas sikerrel zárulnak, hiszen az én koncepcióm nem az, hogy minél több követőm legyen, és minél többet adjak el a programjaimból. Nem spammelem őket, hetente csak párszor posztolok, de azt tudják, hogy hasznos lesz. Kedvezményeket kapnak, összehozom őket, kilépünk az online világból. Vajon mennyien csinálják ezt meg? Nem sokan. Az én koncepcióm az, hogy fokozatosan építsek fel egy közösséget, és csak akkor engedjek be újakat, ha úgy érzem, megtanultam kezelni azt a közösséget, ami épp a csoportban van. 5 és 10 éves távlatokban gondolkozom.. 

Tudni akarom, hogy mi a problémájuk, mi az, ami foglalkoztatja őket, hogy erre tudjak végül megoldást adni. Ez pedig a legfontosabb dolog. Ám nem úgy hoztam létre anno a csoportot, hogy "na jó, mit szeretnétek tudni? Segítek!". NEM. Így nem tudsz közösséget kialakítani. Először eldöntöttem, hogy

1.) mit szeretnék csinálni
2.) miről szóljon a csoport,
3.) milyen típusú embereket szeretnék magam körül látni,
4.) kikkel vagyok hajlandó dolgozni,
5.) mi a mindset, amit a csoporton belül látni szeretnék,
6.) mik azok a problémák, amikre van megoldásom, stb.

Ha a fentieket tisztáztad, akkor tudsz jól célozni. Utána felteheted a kérdést: miben tudod őket segíteni? 

Összeállítottam egy alig 45 perces kurzust arról, hogy hogyan értem el a fenti eredményeket (figyelem, tömény és hasznos!). Most 20% kedvezménnyel csinálhatod végig a kurzust: https://oravecznora.webuni.hu/kepzes/hogyan-epits-zart-csoportot?coupon=WJ6VC

ke_pernyo_foto_2018-07-23_21_30_08.png

Pár napja olvastam egy cikket arról, hogy 1000 követő hogy tudja megváltoztatni az életedet.. A cikket itt találod meg: 1000 True Fans c. cikk.  A zárt csoport a hardcore követők összegyűjtésére egy tökéletes hely. Ők azok, akik mindenre kíváncsiak, ha piacra dobsz egy terméket, vagy szolgáltatást, ők akarni fogják. Később pletykálnak rólad, majd elindul valami, és milyen meglepő: még az is lehet, hogy egyik napról a másikra híressé válsz. Ám még mindig úgy gondolom, hogy nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy végre megtörténjen a váltás, és a hozzáállásod végre a következő legyen: hogyan tudom szolgálni a közösségemet? Képes vagyok 1000 olyan embert összegyűjteni, akik tudják, hogy ki vagyok, és képes vagyok-e megtartani őket?

A lenti videóban levezetik, hogy ha csak 500 fős csoportod van, de mindenki fizet 2oo dollárt évente, akkor 100 000 dollárt kerestél egy év alatt. 

Remélem most átgondolod azt, hogy eddig mit csináltál, és persze hogy hol volt a fókuszod. Ha te akarsz a következő PewDiePie vagy Kristina Bazan lenni, menj, vegyél lájkokat, Ibizán tudok egy sarkot, ahol megveheted az összes kamu Gucci táskát (ez egy bevált taktika), és élj egy olyan világban, amiért meg sem dolgoztál. De ha életed végéig segíteni szeretnél egy közösséget, ha végig akarod követni azt, ahogyan átalakulnak, ha hatással szeretnél lenni az életükre azáltal, hogy támogatod őket, akkor lehet, hogy érdemes átalakítanod a stratégiádat. Teljesen mindegy, hogy startup vagy, esetleg énmárkát építesz, vagy egy nagyobb brandet, ezer hardcore rajongót összegyűjteni gyerekjáték - a kérdés már csak az, hogy tudsz-e nekik valami olyat adni, ami miatt körülötted is akarnak maradni ÉVEKEN keresztül anélkül, hogy fizetned kellene a figyelmükért..