Napok óta nem tudtam írni. Na, nem azért, mert valami sokkolóan borzalmas katasztrófa történt volna velem, egyszerűen csak a nyári szabadságomat töltöttem New Yorkban. Bloggerként ez a szabadság dolog valami olyan, amit nehéz kivitelezni, de most mégis megtettem. Szükségem volt valamire, ami feltölt, kellett az hogy lekapcsolódjak erről az egészről egy picit, hogy tudjam folytatni. Sűrű hetek, hónapok állnak mögöttem. Interjúkat adtam e-mailben, Skype-on, vezettem a blogomat, elkezdtem angolul is, látogattam a Prezit és a Ustreamet, blogoltam az élményeimről, videókat készítettem velük, bejelentkezéseket vettem fel, hajnalokba nyúlóan videókat vágtam, könyvet írtam és írok, és valahogy mindennek a végére úgy éreztem, hogy még egy hajnal 2-ig tartó nap, és nem bírom tovább. Persze a tempót én diktáltam magamnak, de még én is elfáradtok néha. New York viszont a legjobbkor jött.
886c878b1_134c6b4081e_57f4d0-post_2.jpg
Soha nem volt még ilyen nehéz leülni és írni, mint most. New York sokkolt - a mögöttem álló nyárról nem is beszélve (persze a szó legpozitívabb értelmében). Ami az elmúlt hónapokban történt, még mindig felfoghatatlan és - talán egy ideig - feldolgozhatatlan - is lesz. MINDEN, amire vágytam, és MINDEN, amire szükségem volt, MEGTÖRTÉNT. MINDEN. Akárhányszor arra gondolok, hogy mit sikerült felépítenem, boldog vagyok és minden pillanatért hálás. Boldog vagyok, mert elég bátor voltam ahhoz, hogy felvállaljam azt, hogy én ezt érzem magamban, és kötelességem lehozni a valóságba, mert számomra ez az élet. Az, hogy mersz, bátor vagy, és nem kérdőjelezed meg az érzéseidet: ha itt az ideje, megléped, megteszed azt, amit kell, áldozatokat hozol. Az, hogy hajnalokig videókat vágtam okkal történt. Nem volt este, hogy ne éreztem volna a késztetést, hogy ezt kell csinálnom. Szerintetek tudtam, hogy mi a célja? A mai napig nem tudom, bár már kezdenek tippjeim lenni. Egyszerűen nem érdekel, hogy mi a céjla, csak csinálom, mert boldoggá tesz. Ha hajnalig kell videókat vágnom, akkor hajnalig csinálom.
Ugyanez igaz az írásra is. Bár az életem része, soha nem kényszerítem magam arra, hogy leüljek írni. Ha eltelne egy nap posztolás nélkül a Facebookon, akkor az is rendben lenne. Meg kell értenetek, hogy egy ember van emögött az egész őrület mögött, aki ugyanúgy érez, mint Ti, és bizony néha olyan dolgokat tapasztal meg, aminek a feldolgozásához idő kell - és az elmúlt három hónap bizony több száz csodát tartogatott számomra.
 
A nyaramat, vagy a New Yorkban töltött hetemet még mindig képtelen vagyok megfogalmazni. Mintha hazaértem volna. Sokszor blogoltam már arról, hogy mennyire nem találom a helyemet. Hogy sokat utazom, rengeteg városban jártam már, Máltától kezdve, Lisszabonon át Brüsszelig, de sehol sem éreztem azt, hogy na ez az, itthon vagyok. Láttam dolgokat, amikbe beleszerettem, voltak érzések, amiket imádtam, Lisszabon a mai napig szerelem, és az is marad örökre. De sehol sem éreztem azt, hogy MEGÉRKEZTEM. Egészen New Yorkig. Hiszek abban, hogy mindenkinek van egy otthona. Az otthon fogalma az én szótáramban egy picit más jelentéssel bír. Otthon az a város, az a stílus, azok az emberek, azok a találkozások, az a zene, az a dal, az a film, azok az érzések, azok a könyvek, amik amikor megjelennek az életedben, úgy érzed, teljes vagy. 
Képernyőfotó 2014-09-04 - 23.14.00.png
Ezt éreztem, ahogy megérkeztem New Yorkba, amikor megtaláltam az Urban Outfitterst, amikor elkezdtem használni az Airbnb-t, amikor TED videókat nézek, vagy Oprah-t vagy Ellen-t nézem. Én ettől vagyok teljes, engem ezek a dolgok tesznek boldoggá, és ettől érzem magam otthon. 
Ez a nyár megtanította, hogy ki vagyok, hogy mi tesz boldoggá, hogy mitől érzem teljesnek magam. New Yorkra visszatérve pedig, hálás vagyok az életnek, hogy megtapasztalhattam az élményt, az érzést, azt, hogy végre tudom, semmi gond sincs velem, nem vagyok gyári hibás, én is tartozom valahova. Egy dolgot biztosan tudok: aminek az életem részének kell lennie, az úgyis úgy lesz. Maktub. Ha mindez évekkel ezelőtt történt volna, dühösen mentem volna haza, mert az élet igazságtalan, és egyébként is miért nem ad rögtön lehetőséget, hogy maradjak? Azóta érzelmileg felnőttem. Ma már tudom, sokkal nagyobb erő az, ha valamit képes vagy azért szeretni, amilyen, és nem azért, mert azt várod, hogy majd ő is szeressen. Szeresd azért, mert boldoggá tesz, azért, mert örömödet leled benne, és nem azért, mert azt várod, hogy majd ő is ugyanígy érez irántad. Ha így történik, örülj, legyél boldog, hálás érte, de ha nem, akkor egyszerűen csak tanuld meg, hogy ezt is meg kell tapasztalnod. Hiszen az az igazán erős és bátor, aki ki meri nyitni a szívét és bármi áron, de mer szeretni. Nem érdekli, hogy mi értelme van, csak teszi, mert belőle ez jön. Ki kell adnia magából, mert másképp felemésztik a meg nem élt érzések.
5bef27f1a51c7330a0ae67b8fd99d423.jpg
New York után semmi sem lesz olyan, mint eddig. Semmi. Jelenleg képtelen vagyok több mondatot írni, a fejem zúg, gondolatok milliói csapongnak, hagynom kell leülepedni őket. Most viszont ideje aludnom, ugyanis már 48 órája nem sikerült, és kezdek kimerülni, amire most nincs időm, UGYANIS! Holnap veszi kezdetét Oprah 2 napos turnéjának első napja, és tudjátok ott... Ott bármi megtörténhet. Hiszen.. Amikor felhagysz az aggodalmaskodással, kapuk nyílnak meg, olyanok, amikről álmodni sem mertél volna. Hiszel valamiben, aztán másnap valami teljesen átírja az egész életedet. Az én életem ebbe a stádiumba lépett. Kész vagyok egy újabb szintet lépni, tanulni szeretnék, fejlődni, és igen, egy picit új életet kezdeni, megtartva benne mindent az előzőből, ami addig működött és boldoggá tett.  
Hamarosan még több beszámoló New Yorkról,
és érkezik a Penn Badgley-vel készített interjúm is! :)