Három napja vagyok New Yorkban, és már a második napon meg is hosszabbítottam az utamat. Hétfő helyett csütörtökig maradok, és innen megyek Oprah turnéjának atlantai állomására. Soha nem éreztem még azt, amit itt. Boldog vagyok, teljes, végre. Olyan, mintha hazaértem volna. Most már tudom, hogy az a valami, amit gyerekkorom óta éreztem, nem véletlenül volt. Itt a helyem.

large_36.jpg

Talán valahol mindig tudtam, hogy egyszer lesz olyan, hogy "hazaérek", és végre nem érzem majd azt, hogy kívülálló vagyok. Utáltam. Fárasztó volt az érzés, hogy sehol nem tudtam legalább olyan jól érezni magam, mint a barátaim, hogy ők ész nélkül posztolják a Budapest-életérzést, ami nekem valahogy sohasem ment őszintén - ezért nem is csináltam. Persze próbáltak meggyőzni arról, hogy jó nekem itt a szerintük tökéletes életemmel együtt, de egy dolgot nem értettek. Nem voltam boldog - hogy miért? Egyszerű. Nem a helyemen voltam, és bizony mindenkinek van HELYE a világban. A kérdés, hogy be mered-e vállalni az utat, mersz-e hallgatni az érzéseidre, hiszen ők súgják, hogy merre kell menned. Ha bevállalod az utat, a harcokat, az áldozatokat, akkor idővel haza fogsz jutni.

A kérdés, hogy hagyod-e magad leterelni az útról?

Vajon hányszor gondoljuk azt, hogy velünk van a baj, miközben egyszerűen csak nem hoztuk ki a legtöbbet magunkból? Vajon hányszor hisszük azt, hogy a mi életünknek erről kell szólnia, majd mártír önsajnálattal élünk le egy életet, hogy aztán az unokáink is azt hajtogassák évek múlva, hogy ez így van rendben, mert a nagyi is így csinálta? Na nem. Tudom, nem egyszerű az, ha fel mered vállalni, hogy nem vagy a helyeden. Jönnek majd mások, akik bár tudják, hogy miről beszélsz, vissza akarnak húzni. Minden létező erejükkel próbálnak majd megállítani, mert mi történik akkor, ha megtalálod a helyed, és már te sem leszel egy a sok közül? Nem akarják, hogy szembesítsd őket azzal, hogy ők is rossz úton vannak, úgyhogy inkább még egyet beléd rúgnak, mert ilyen ez a magyar mentalitás (tisztelet a kivételnek). Akármennyire is szeretem Magyarországot, az, amit itt tapasztalok ezerszer más, mint otthon. Ha otthon sikeres vagy, és jól megy a sorod, az emberek egy része legszívesebben megfojtana egy kanál vízben.. Itt viszont mindenki annak örül, ha akarsz, ha próbálkozol. Ha egyszer elbuksz, nem nevetnek ki, nem veszik el a kedvedet, hanem inkább bíztatnak, hogy próbáld meg újra. Tisztelik és becsüik egymást, amit otthon nagyon ritkán tapasztalunk meg. Pedig csak annyi lenne a feladat, hogy végre minél többen próbáljanak meg legalább pár napig kedvesen, TISZTELETTEL beszélni a másikról a háta mögött ("nagyon tehetséges", stb.) DE kötőszavak nélkül. Elhiszem, hogy minden DE a föld alá tolja a másikat, téged meg felé emel, és nem érzed magad annyira borzalmasan, hogy te még ott sem tartasz, ahol ő, de könyörgöm. Tessék összekapni magad, az életedet, és örülni mások sikerének.

897ef_38f_f3b89961e3d8908f27-post.jpg

Egyszer majd talán mindenki örülni fog a másik sikerének, egyszer majd talán nem lesz nyoma féltékenységnek. Talán egyszer majd megértik, hogy azzal, hogy a másikat támogatod, magadat emeled magasabbra, hiszen aki másokat tisztel, tiszteletet kap.

Azok után, hogy minden álmom valóra vált, és megtapasztalhattam a teljességet, végre megtanultam a türelmet és az elengedést. Türelmesnek lenni annyit jelent, hogy minden tőled telhetőt megteszel, és hiszel abban, hogy amikor eljön az ideje, oda kerülsz, ahol a helyed. Megteszel érte mindent, de tudod, hogy mikor kell elengedned a vágyadat. Nincsenek elvárásaid, elfogadod azt, ami jön, mert tudod, hogy mindig azt kapod, amire szükséged van, amit meg kell tapasztalnod, ami épít. Figyeled az érzéseidet, és észreveszed, hogy mikor motivál valami olyan, ami képtelen előre vinni. Azt, aki az útját járja, támogatni fogják, mert feladata van. Mindent meg fog kapni ahhoz, hogy végre tudja hajtani azt. Ha így élsz, többé már nincs olyan, hogy te görcsösen akarod azt a valamit, mert kitörlöd a görcsösséget, az akaratosságot, a türelmetlenséget az életedből. Nincs rá szükséged. Tiszteld az időt, mert téged tesz erősebbé. Elengedni annyit jelent, hogy semmihez sem ragaszkodsz, hogy fel mered adni az álmaidat. Negatívan hangzik? Feladni pedig csak annyit jelent, hogy átadni az irányítást valaminek, ami nagyobb, mint Te. "FEL" + "ADNI". Tegyék a dolgukat. Akarva akaratlanul is ez változtatta meg az életemet - amikor eljutottam odáig, hogy kész, vége, én megtettem minden tőlem telhetőt, ettől többre tényleg nem vagyok képes, és feladtam. A feladás az én szótáram szerint annyit jelent, hogy búcsút intesz a görcsösségnek, az egó által kreált ragaszkodó érzésnek, és elfogadod, hogy van egy olyan opció, hogy az a valami nem lesz a tiéd, de tudod, hogy te legalább mindent megtettél érte. Másokkal ellentétben ilyenkor sohasem volt bennem negatív érzés, nem utáltam a világot, azért mert nem kaptam meg azt, amit annyira akartam. Te se utáld, ha valamit nem kapsz meg, nem véletlenül nem adják a kezedbe. Én sem hiszem, hogy tudtam volna kezelni azt, ami most történik velem, ha évekkel ezelőtt kapom. Van olyan, hogy tökéletes időzítés, olyan, ami mindig téged szolgál - és ez a mostani a legtökéletesebb időzítés, amit valaha kaphattam.