Mindig hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy egyszerűen csak bíznunk kell a sorsunkban. Újra tanuljuk, elfelejtjük, mert ilyen ez. Nem változunk, és amíg nem érezzük a biztos talajt a talpunk alatt, folyton kételkedni fogunk. A jövőben, a lehetőségekben, abban, hogy minden rendben lesz - miközben már minden rég rendben van.

Képernyőfotó 2014-08-20 - 13.40.34.png

Hétfőn kezdtem meg az utolsó teljes Ustreamnél töltött hetemet. Tegnap reggel ahogy megérkeztem a portással, Jamesszel beszélgettünk, aki mindig lelkesen üdvözöl, már távolról köszön hatalmas mosollyal az arcán, hogy "Hi Noooora!". Mindig megkérdezi, hogy mi a helyzet, én meg elmesélem neki, hogy közeledik a "vég", ő azt mondja, hogy házasodjak, én kinevetem, aztán annyit mond, hogy hiányozni fogok neki, és már megyek is a lifthez. Ez megy hétfő óta minden nap. Minden egyes nap eljátsszuk, én meg egyre szomorúbb leszek, főleg, amikor besétálok ide, és elkezdünk beszélgetni a többiekkel. Joanna-val (a legviccesebb ember, akivel valaha találkoztam, komolyan.), ő elmondja, hogy örüljek, hogy Budapestre megyek, ő is szeretne jönni, de őt sohasem viszik - :D -, aztán jön Michael, akit rászoktattam az Oprah Chaira, és amikor mondom, hogy ez az utolsó hetem, mondja, hogy menjünk Oprah Chai-t inni. Tudja, hogy attól jobb kedvem lesz. Jó itt. Életemben először érzem, hogy valahova szeretek bejárni, de ha megnézitek a miért San Francisco? c. videómat, mindent megértetek:


Broadcast live streaming video on Ustream

Januárig összeállt az életem, szuperizgalmas, utazós időszak áll előttem, de januártól még semmit sem tudok. Abban már biztos vagyok, hogy nem fogok Budapesten élni, helyette viszont utazom, inspiráló sztorikat keresek, olyan emberekről, akik mernek másképp élni, de a szívem mindig ide fog visszahúzni, ugyanis nekem ez az otthonom. A héten volt először olyan napom, amikor úgymond megtörtem, mert belegondoltam, hogy lassan ennek vége. Persze tudom, hogy igaza van D. Tóth Andrásnak, aki csak annyit írt, hogy most oravecznórás lesz, és higgyem el, hogy "mindennek a vége valami újnak a kezdete". Megy ez mindenkinek. Mármint az oravecznóraság. 

Mindenesetre hiszek, mert olyan kapcsolatokat tudtam építeni az ittlétem alatt, amik bármikor MINDENT megváltoztathatnak. Nagyon sokat teszek azért, hogy haladjak az úton, de nekem is minden áldott nap tanulnom kell azt, hogy bízzak a jövőmben, mert néha bizony elfelejtem, hogy minden rendben lesz. 

Képernyőfotó 2014-08-20 - 13.24.55.png

Azzal, hogy bizalmatlanul folyton a jövőt kutatod, azt próbálod megfejteni, amit addig úgysem kaphatsz meg, amíg oda nem érsz,  csak mindent összezavarsz. Vajon még hányszor vágyunk egy pillanatra, arra, hogy tudjuk, hogy milyen lesz, hogy mikor történik meg, miközben amikor odaérünk, már a következőn agyalunk. Mi lenne, ha megtanulnál bízni a sorsodban, és nem zavarnád munka közben? Ha nem zaklatnád folyton, hogy mutassa már meg, hogy mivel készül neked. Hagyd dolgozni, ne bosszantsd fel, mert magadra fog hagyni. Csak tedd a dolgod, tegyél meg minden tőled telhetőt, és hidd el, minden szükséges segítséget meg fogsz kapni ahhoz, hogy biztonságban érezhesd magad. Találkozások jönnek, mosolyok, beszélgetések, megtörténnek a lehetetlenek, és egyetlen szó, tekintet, mondat megerősít majd abban, hogy a helyeden vagy, hogy minden rendben van, hogy csak ki kell tartanod még egy kicsit.

Akinek a sorsa már bizonyított, nem kell félnie. Egyetlen dolgot kell megtanulnia: hinnie benne. Abban, hogy minden rendben lesz, hogy nem omlik rá a plafon, vagy ha mégis - velem megtörtént egy előző albérletben :D -, az akkor fog, amikor nem vagy otthon, és egyszerűen csak jelzés, hogy ideje költözni, mert más vár rád. Rám várt egy másik lakás, egy új élet, Boston, és az álmaim megvalósulása, ami abban a környezetben nem tudott volna megtörténni. Akkor megtanultam higgadtnak maradni, mert biztos voltam benne, hogy már másnap van hova költöznöm. Így lett. Másnap este már az új lakásban aludtam. 

Hálás vagyok az életnek, hogy ilyen emberekkel találkozhattam, hogy az életük részese lehettem egy időre, hogy VÉGRE azt érezhettem, hogy tartozom valahova, valakikhez, annak ellenére is, hogy nem dolgozom velük. Csak azt tudom kívánni Nektek, hogy tapasztaljatok meg valami hasonlót, mert az élet nem lehet annyi, hogy olyan munkahelyen vagy, ahol nem érzed jól magad. Ilyen szempontból én tényleg nehéz eset vagyok, de szabadsággal könnyedén betörhető vagyok. Nem lehetek elég hálás a Bridge Budapestnek azért, hogy ezt megtapasztalhattam. 

1269476_241862209301046_1424783435_o.jpg

486497_169036896583578_1017434611_n.jpg

És bizony megismerni ezeket az embereket szuperizgalmas dolog. Most épp vagy három olyan videót vágok, ami róluk szól. Arról, hogy kik ők, mi mozgatja őket, mi a különbség Tokió, Magyarország és az USA között, és hogy ők miért voksolnak a startupokra. 

(.. és persze időközben Aja is felnőtt:

1500850_4457118523401_831871845493159296_o.jpg