Vannak döntések, amik meghatározóak lehetnek. Egyetlen döntésen, pillanaton, érzésen múlhat minden. Az, hogy bonyodalmakat kreálsz-e azzal, ha az egyik utat választod, csak mert szükséged van a szeretetre, és megkaphatnád, vagy inkább hiszel abban, hogy bonyodalmak nélkül is megkaphatod azt, amire szükséged van, mert megérdemled.. Csak vegyél egy mély levegőt és kérdezd meg magadtól: ér ez ennyit? Van erre szükséged? Érezd a választ és menj tovább. Ne komplikáld túl az életed, ne okozz másnak fájdalmat, csak tedd a dolgod, és az, ami nélkül úgy érzed, most meghalsz, majd megérkezik akkor, amikor itt az ideje. Bízz benne még egy kicsit. De ne akarj valami olyat, ami csak fájdalmat okozna, nincs rá szükséged. Annak az időszaknak már rég vége, amikor ártani akarsz magadnak. Mondj búcsút neki. Lépj egyet, meg még egyet, és higgy abban, hogy akármilyen nehéz is, észnél kell lenned, és át kell menned a teszteken - ugyanis azok folyton jönnek majd.

Screen Shot 2014-08-05 at 11.22.12.png

Az élet tesztelni fog, tudja, hogy mire van szükséged, a kérdés, hogy meddig mész el, hogy képes vagy-e mindenáron magadhoz ragadni azt. Aki viszont tisztességesen játszik, aki el meri engedni azt, amire vágyik, megkapja a jutalmát, hiszen az élet tökéletesen tudja, hogy mennyire nehéz lemondani arról, amire szükséged van valami olyanért, ami még nincs is a kezedben. De a hit el fogja hozni.

Tudom, hogy nem könnyű, de próbálj nyitott szemmel járni, és észrevenni, ha az élet tesztel. Játssz végig magadban minden opciót, és dönts amellett, ami többé tesz, ami támogat, és nem amellett, ami hazugság, bonyodalom, vagy éppen bármi, ami másnak árthat. Dönts így, és az élet meghálálja. Azt persze jó, ha tudod, néha ez a döntés a legnehezebb, lemondani valamiről, amire éhezel, de az élet mindig bebizonyítja, hogy jól döntöttél. 

22a43f15aea061ae5e2c7fb8560a6105.jpg

Ha úgy állsz az életedhez, hogy minden tökéletesen meg van rendezve és neked csak a szívedre kell hallgatnod ahhoz, hogy meg is láthasd a hibátlan rendet körülötted, akkor meg is fogod kapni a csodákat. Apró pillanatokként fognak bekúszni az életedbe, a legváratlanabb percekben, a leglehetetlenebb találkozásokat hozzák majd el, miközben neked halvány fogalmad sincs arról, hogy mi fog történni veled. Csupa izgalom. 

Egyszer majd megtanulod, hogy semmit sem kell siettetned. Csak merd végigcsinálni az utat, legalább egyszer. Érj el sikert, a sikeredet, abban a valamiben, ami boldoggá tesz. Ha sikerül, megpróbálkozhatsz következő szinttel. Aki egyszer már ért el sikert, tökéletesen ismerni fogja az odáig vezető utat, nem érhetik túl nagy meglepetések. Figyelni fog, nyitott szemmel járni, és tudni fogja, hogy a 1O OOO órás szabály működik, így vagy úgy, de ha megérsz a sikerre, jönni fog. A kérdés, hogy mersz-e hinni a szabályban.

Tudom, már megint rébuszokban "beszélek", röviden csak annyi történt, hogy a tegnapi bejegyzésem témája egész jól működik az életemben. Tegnap szuperjól döntöttem az estémmel kapcsolatban, és bonyodalmak kreálása helyett egyszerűen otthon maradtam, elkezdtem írni, amikor rájöttem, hogy valami hiányzik. Gyertya. Viszont mivel nem volt tüzem, átkopogtam a szomszédba, ahol pár napja egy új lakónk él, gondoltam megkérdezem, hátha van tüze. A gyufát nem találta, de elkezdtünk beszélgetni, és hamar kiderült, hogy az Amazon Kindle egykori Vice Presidentje ül velem szemben, aki ma már business angelként, azaz befektetőként él SF-ban.

207f240be6748d003d0b1e907bb66613.jpg

Már rég szerettem volna beszélgetni egy befektetővel, mert érdekel, hogy milyen az ő életük. Hogy néz ki, mi motiválja őket, mi van, ha 1O befektetésből csak 1 jön össze, hogy élik meg, milyen érzés annyi pénzzel élni, amit az ükunokáik sem tudnának felélni, mi vezette el őt idáig.. És persze rögtön jöttek a kérdések, na meg a válaszolok is. 

Az, ahogy ő él példaértékű, drága hotelek helyett inkább az airbnb-t használja. Meg is kérdeztem, hogy miért, aztán kiderült, hogy csak arra költ csak, amire szüksége van, ráadásul így nyitott minden lehetőség előtt. Bármikor bárkivel találkozhat, arról nem is beszélve, hogy SF-ban mindenkinek van egy ötlete, és ő a legjobbakat keresi. Ő már megtapasztalta az életet nagy házzal, drága dolgok között, de köszöni, nem kér abból többet. Minimalista életet él, ami csak pár bőröndből áll, így bármikor bárhova elutazhat. Csütörtökön költözik a végleges helyére. Gondoljatok bele, aki évente több millió dollárt keresett, annyi pénzt halmozott fel, amit soha nem tud felélni. Hamar rájött, hogy folytathatja a Kindle-nél, kereshet még vagy öt-hat éven át több millió dollárt évente, de semmi értelme. A szakmájában elért mindent, amit lehetett, nem volt már benne kihívás, nem tette őt boldoggá, és minden egyes megkeresett dollár csak távolabb helyezte őt attól a ténytől, hogy boldogan is lehetne élni.

Akkor aztán új életet kezdett. Most költözik San Francisco-ba, cégekkel tárgyal, már most több cég befektetője, hosszú távon gondolkodik. Mesélte, hogy mennyire jó érzés, hogy bármikor bárhol lehet, azt teszi, amit szeret, és imádja a kreativitást és az innovációt, valami hasonló témában szeretne könyvet írni és még több időt tölteni a gyerekeivel - az egyik lánya pl. velem egyidős.

Mindig is tudtam, hogy minden a szemünk előtt van, csak merni kell látni. És tessék. Egy élmény volt beszélgetni vele, és az élet megint megerősített abban, hogy nem véletlenül éreztem azt, hogy nem kell nekem meetupokra járni ahhoz, hogy érdekes emberekkel találkozzak. Ha megérsz egy ilyen találkozásra, akkor ha akarsz sem tudsz kitérni előle. Egy gyufáért mentem át, és egy izgalmas beszélgetést kaptam, amit ma délután folytatunk. Ilyen emberekkel találkozni otthon ritkaság számba megy, nekem meg kellenek a motiváló sztorik az új könyvemhez.

e13b85b73a29e9733336ae7e13b273e5-1.jpg

Ma egy kisebb baleset miatt megállt a metró- vagyis a metrók. Hosszú sorokban álltak egymás mögött a J MUNI-k, mi meg tömegestül indultunk el azon az úton, ahol egyébként ember nem járhatna, mert életveszélyes. Ahogy leértem a Mission streethez, jött a következő kérdés, merre tovább. Épp megállt mellettem egy srác, megkérdeztem. Egészen addig elképzelésem sem volt, hogy miért kellett egy busznak megakadnia a dombon, és miért nem utazhatok úgy, ahogy szoktam, ám amikor elkezdtünk beszélgetni, minden összeállt. Beszélgettünk arról, hogy ő mit csinál, meg arról, hogy én mit és miért vagyok itt. Mesélte, hogy ő az, aki a világsztárokkal egyezteti le azt, hogy épp hol szállnak meg, amikor SF-ba utaznak. Izgatottan mesélte, hogy pár hete Snoop Doggal találkozott és az mennyire szuperjó volt.

Aztán mondta, hogy irigyel, mert utazhatom, és hogy mennyire szeretné kipróbálni azt, amit én csinálok. Mondtam neki, hogy persze, én is imádom ezt az életet, de ennek ára van, ugyanis gyakorlatilag egyedül vagyok. Rögtön visszavonta azt, amit mondott, és jelezte, hogy ő ezt nem tudná csinálni, én meg persze elmondtam, hogy jelenleg másképp nem is tudnék élni. Mindennek ára van, és ezt az árat megéri megfizetni, arról nem is beszélve, hogy sohasem vagyok egyedül, hiszen az élet mindig sodor mellém valakit, amikor segítségre vagy társaságra, ragyogó szemekre van szükségem. Ma reggel például őt. Mosolyogva indult a reggelem, pedig igazán szükségem lett volna a hajnalozás után egy kávéra. A reggeli kávéról lecsúsztam, de helyette beszélgettem egy jót. 

Ma igyekszem felkutatni Iyanla Vanzant új könyvét, a megbocsátásról szól. Nagyon érdekes dolgokat mondott az egyik interjújában a technikáról, amit kidolgozott. Végre valami, ami nem bullshit, úgyhogy beszerzem és írok róla.