Ugyan már hányszor hitted el, hogy ennyi és nincs tovább? Megállni és megelégedni azzal, ami van lehet, de  ha érzed, hogy már nem vagy boldog benne, hiszen van benned valami, amit ha nem hozol ki magadból megöl és felőröl, akkor kötelességed addig menni, amíg el nem jutsz oda, ahol minden segítséget megkapsz ahhoz, hogy kiteljesülj, és csillapodjon az az érzés, ami másképp az őrületbe kergetne.

large_2.jpg

Azt a boldogságot, amit az elmúlt hetekben éreztem semmihez sem tudom hasonlítani. Néha én is megdöbbenek magamon. Semmi stressz, semmi aggodalom, nyugodt vagyok és boldog. Annak, ami most van, semmi olyanhoz sincs köze amit eddig éreztem, ez most teljesen más. Végre nyugodt vagyok, mert nem érzem, hogy bármiről is lemaradnék. Régen folyton ez volt - egészen addig, amíg ide el nem jutottam. Talán ismerős az érzés, amikor van egy kis hang, aki nem hagyja, hogy leállj - ezzzel éltem már vagy hét éve. Frusztrált, idegesített, de tettem a dolgomat, mert tudtam, célja van vele, és egyébként sem volt jobb dolgom. És tessék. Ma már mindent értek, de ehhez egészen idáig kellett jönnöm. Minden összeállt, és még csak most kezdődik az élet igazán. 

Ez a harmadik hetem a Ustreamnél. Nincs nap, hogy ne jönnék be, interjúkat készíteni, megismerni őket, azt, hogy hogyan lépnek át a nehézségeken, hogy mi a titkuk, hogy miben hisznek, .. mert érdekel. Tetszik az, hogy mindenki különleges, izgalmas, érdekes - egy percig sem hagyják, hogy unatkozzam. A Librinél éreztem először azt, hogy olyan, mintha valahova tartoznék, és most ugyanezt érzem itt. Van, akivel minden reggel együtt reggelizünk, volt, akit ma rávettem, hogy menjünk Oprah Chai-t inni, mert az jó. Mondtam is neki, hogy hiányozni fognak ezek a pillanatok, amikor hazamegyek, de életemben másodszor érzem, hogy tartozom valahova, és ez jó. 

large-1.jpg

 

Az életem egészen idáig erre edzett. Arra, hogy vajon elhiszem-e, hogy velem van a baj azért, mert az eddigi utak nem működtek. Képtelen voltam munkahelyeken létezni, és onnantól kezdve állt helyre az életem, amikor saját lábra álltam vállalkozóként. Mindig azt hittem, hogy akkor lettem szabad, mert nem kellett bejárnom valahova dolgozni, de most már ezt is másképp gondolom. Nem attól lettem szabad. Amerika szabadított fel igazán, hiszen most már csak azt kell csinálnom, amit szeretek, és semmi mást. Ez az igazi szabadság. Az, ami boldoggá tesz, és én bizony most boldog vagyok. 

Az érzés, hogy sehol sem találom a helyemet, éveken át végigkísért. Borzasztó és egyben gyomorszorító érzés volt. Utáltam. Amikor ott ülsz a munkahelyeden, és tudod, hogy akármennyire is szereted, amit csinálsz, belehalsz, ha még egy napot be kell menned és azok között az emberek között kell töltened, vagy ha csak arra gondolok, hogy vajon hányszor éreztem azt baráti társaságokban, hogy nekem itt semmi keresnivalóm.. Nekem ehhez az érzéshez társul Budapest. Azokhoz a pillanatokhoz, amikor inkább ültem otthon az én kis világomban a laptopom előtt bejegyzéseket gyártva, mert az még mindig jobb volt, mint olyanok között lenni, akikkel képtelen vagyok két szót váltani. Nem is értettem, hogy emberek miért akarnak olyanokkal tölteni időt, akikkel nem érzik jól magukat. Akik lehúzzák őket, vagy egyszerűen csak gyengítik. Nem értettem, és a mai napig nem értem, mert az élet nehogy már erről szóljon. 

Az, hogy mit kezdesz ezzel, rajtad áll. Dönthetsz úgy, hogy boldoggá teszed őket, és velük tartasz mindenhova, miközben úgy érzed magad, mintha meghalnál. Valójában meg is halsz, mert nem mersz tenni azért, amire valójában vágysz. 

Screen Shot 2014-07-30 at 15.45.29.png

Pár napja kaptam Joellentől (Ustream PR) egy e-mailt azzal a kéréssel, hogy írjam össze, mit tanultam SF-ban mióta itt vagyok, és mit tanultam az itteni emberektől. Tegnap ugyanezt a kérdést tette fel a Nők Lapja és a Playboy újságírója - utóbbinak Joellen kérdése után egyszerű volt válaszolni. Lássuk csak. A lista hosszú, naponta bővítem. Ha párat ki kellene emelnem, akkor mindenképp ezek lennének azok:

Jontól, az egyik sales-estől azt tanultam meg, hogy bármi van, menj tovább, bármekkora üzlettől is esel el, folytasd, hiába, hogy hónapok munkáját tetted bele, hinned kell abban, hogy mindig van tovább. Johnnytól megint mást. Sikeres a pozíciójában, a magánéletében, a hobbijában.. Kérdeztem is, hogy mi a titka, mondja már el. Két mini mondattal válaszolt: "keep it simple" és "balance". Ennyi. És valójában tényleg ennyi. Vajon mennyiszer próbálunk mindent túlbonyolítani, miközben az élet egyszerű. Csak el kell fogadni, hogy az, és nem beleszőni valamit, ami csak mindent összekuszál. Az egyensúly pedig valami olyan, amit tanulni kell.

Nagyon egyszerű túlságosan elmerülni abban a valamiben, amiben jól érzed magad, de egy dolgot célszerű szem előtt tartani: ha nincs kivel megosztani az életedet, feleannyi tapasztalatot és élményt sem szerzel, és vajon mire fogsz emlékezni, ha egyszer minden véget ér? És már ki is lyukadtunk ahhoz a valamihez, amit Gyulától, a Ustream egyik alapítójától tanultam, aki a hetet pont itt tölti SF-ban. Sokat beszélgettünk, és végül mindig oda lyukadtunk ki, hogy egy a lényeg. Az, hogy majd amikor 9O éves leszel, mire emlékszel - mert biztos, hogy nem a nehéz időszakok maradnak meg, vagy az, hogy dolgoztál, hanem az, amikor jól érezted magad. Pillanatokat kell teremteni, olyanokat, amikre emlékezni fogsz, jól kell érezned magad, mert másképp semmi értelme. Az élet pillanatokról szól, azokról, amiket magaddal viszel, és azokat bizony csak úgy tudod megszerezni, ha élsz. Néha bátran, máskor meg még bátrabban. Ettől hiteles az, amit a Bridge Budapest és ez a két startup kommunikál magáról, mert ők nemcsak mutatják azt, hogy ezek az emberek szabadok. Ők tényleg ilyenek: imádják azt, amit csinálnak, pillanatokat teremtenek, élnek, és emberek életét változtatják meg anélkül, hogy szétstresszelnék magukat.