Én még sohasem dolgoztam olyan munkahelyen, ahol a cég érdeke az lett volna, hogy jól érezzem magam. Azt mondták, hogy az, persze, de valahogy sohasem jött oda a főnök, hogy akkor mára kirendelt egy csapatot, akik palacsintát fognak készíteni nekünk, és ha szeretnénk, akkor akár kétszer is sorba állhatunk - exfőnökék inkább előszeretettel csonkították meg a SZÉP kártya értékét. Tovább megyek. A konyhák általában maximum valami borzasztóan ihatatlan instant kávéval voltak felszerelve, de volt, ahol még a kapszulás kávéért is havonta kellett fizetnünk - persze gyakran 1O kapszulából kettőt tönkretett a gép.. Az ebédszünet általában úgy nézett ki, hogy volt fél óránk arra, hogy kimenjünk valahova kajáért, gyorsan megegyük - ha lehet munka közben a laptop előtt -, és elvárták, hogy a 31. percben már a klaviatúrát üssük, természetesen lelkesen - és maradjunk túlórázni, amit nyilván nem fognak kifizetni. Az én szememben ez a 21. század rabszolgatartása, annyi fizetéssel, amennyiből épp, hogy megélhetsz. Köszönöm, én ebből nem kérek - ezért is lettem inkább a magam ura, és milyen jól tettem. Több, mint egy éve vagyok szabad ember, arról nem is beszélve, hogy két évnyi masszív, elmulaszthatatlan allergia múlt el a kilépésem napján - milyen érdekes.. 

17764cdf546b240e0520fde2a1fdfc9c.jpg

Lassan egy hónapja viszont valami teljesen másban vagyok. Ez a harmadik hete, hogy a Prezi életébe nyerhetek betekintést a Bridge Budapest jóvoltából. Egy dolog biztos: azoknak, akik eddig sohasem élték a hétköznapjaikat startupoknál, néha zavarban fogják érezni magukat az elején. Zavarban, mert szabadság van, mert senki sem szól, ha munkaidőben megnézel egy TED-es videót, vagy ha épp a konyhából dolgozol, esetleg félrevonulsz zenélni, aludni, vagy skypeolni a családoddal. Bármikor olyannal beszélgettem, aki most veszítette el a startup-szüzességét (gyakornok itt, vagy most kezdett), folyton azt kérdezgette, hogy "de most nem gáz, hogy kimegyünk a konyhába, és eszünk? Én olyan furán érzem magam emiatt.", meg "Most komolyan elmehetek napközben a találkozómra a saját projektem miatt? Ez fura."  vagy "Nézd, Ő épp egy TED-es videót néz! A régi főnököm ezért már rég kirúgtott volna.." és társai. Az eleje az tényleg ilyen, aztán 1-2 hét után mindannyian felvették a startup élet ritmusát.

Épp Arianna Huffington Thrive c. könyvét olvasom, ő is erről ír. A könyv röviden a siker definícióját írja újjá. Lényegében a saját sztorija ihlette, ugyanis egyik nap, miután éveken át túlhajszolta magát, vérben ázva  ébredt fel az asztalán. Összeomlott. Nem találták, hogy mi a baja, így elkezdte érdekelni, hogy ugyan mi az, ami nála előidézte ezt az egészet, vagy épp másnál a teljes kiégést. Ugyanis ha ez a siker, akkor köszöni szépen, ő nem szeretne sikeres lenni. Az, hogy emberek nem tudják kikapcsolni a telefonjukat, és szétstresszelik magukat, ha valahol épp nincs internet, nem normális és egyáltalán nem egészséges. Több országban végeztek felmérést arra vonatkozóan, hogy mi történik, amikor valaki így dolgozik éveken át.. Stresszesen, magát teljesen széthajszolva, állandó belső feszültséggel, mert nem ott van, ahol lennie kellene..  Milyen meglepő, az ilyen őrületes tempót diktáló és feszültséget generáló, "nincs más választásom, azért vagyok itt" őrület nagyobb eséllyel hoz az életedbe szívinfarktust vagy rákot. Ér ennyit az egész?

San Francisco a kreativitás mekkája, ahol naponta több tucat startupban dolgozó, vagy a saját startupján - vagy épp magán - dolgozó kreatívval beszélgetek. Amikor azt mesélem nekik, hogy otthon 1O emberből talán 1 csinálja azt, amit szeret és amiben jól érzi magát, nem értik. Nem értik, hogy miért elégednek meg mással, mint amiben boldogok és tehetségesek. Vagy hogy miért elégednek meg azzal, ha a főnök megalázza őket, hogy miért nem tesznek ellene.

0ccdd033bcdf0b9fe62cf7b3efaa15f9.jpg

Ebben a városban mindenki a saját cégén vagy épp szerelemgyerekén dolgozik, keményen. Itt nem hallasz olyat, hogy valaki a másikról beszél negatív értelemben, ugyanis nincs rá idejük. Elképesztően drága itt élni, úgyhogy az itteni magatartás ott kezdődik, hogy dolgoznak a munkahelyükön, amit imádnak, mert nyilván, itt azért az emberek zöme úgy választ munkahelyet, hogy valamiféle lelkesedéssel ül az asztal mögött, hogy aztán a nap második felét a kedvenc kávézójában a saját startupján dolgozva töltse. Más az energia. Nincs feszültség, ugyanis azok a dolgok, amik miatt pl. anno otthagytam a munkahelyeimet, itt alapvetően nincsenek meg.

Többen mondták, hogy ez az időszak most a kemény munkáról szól, alig van idejük a barátaikra, de beleteszik a munkát. Imádom ezt az attitűdöt! Tudják, hogy mindennek ára van. Persze ugyanez a dolog valahol el is szomorít, ugyanis láttam már arra is példát, hogy valaki ebbe az egészbe beleragadt. Tudom, hogy a Prezi és Ustream alapítói is rengeteget dolgoznak, de még sohasem láttam őket stresszesnek, mindig mosolyognak, boldogok, NYUGODTAK, és pontosan emiatt hitelesek a szememben, amikor arról beszélnek, hogy az álmaikat élik.

Viszont van, akit elnyel a csapda. Vannak, akik beleragadnak a munkába, és Ariannahoz hasonlóan elkapja őket a gépszíj, és brutál tempót diktálnak maguknak. Már nem is tudják, hogy miért csinálják, talán már a saját nevükre sem emlékeznek, de valamiért még mindig csinálják, egészen addig, amíg össze nem omlanak. Pár napja pont az egyik itteni ismerősömmel beszélgettünk erről. Ő most azért jött ide, hogy tanuljon, egy elég drága három hónapos programon vesz részt, programozni tanul, napi 14 órában. Imádja, motiválja, de vele is oda lyukadtunk ki, hogy nem biztos, hogy olyan életet szeretne, mint amit San Francisco tud adni. Ugyanis bár itt megvalósíthatsz mindent, nem biztos, hogy olyan emberré szeretnél válni, aki beleragad abba a napi több, mint 1O órás munkanapba, barátok és emberi kapcsolatok, privát élet nélkül. Pl. neki is ez az első hete, amikor nem 14 órát dolgozik, és teljesen össze van omolva, hogy mit tegyen a felszabadult 4 órájában. Egy hónapja van itt, de eddig nyilván nem volt arra ideje, hogy bármiféle életet kialakítson... Szóval nyilván, ennek az életnek is vannak árnyoldalai, szóval észnél kell lenni.

6d1b_c_82c512b9170599731c1de-post.jpg

.. és itt jutottam el a pontra, amikor azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon otthon miért nem az a norma, hogy azt csináld, amiben jó vagy? Miért kell a pozíciójukra teljesen alkalmatlan - vagy alkalmas, de frusztrált - embereket alkalmazni? Olyanokat, akik egyébként utálják az adott pozíciót? Miért akarunk valami olyan területen dolgozni, amihez közünk sincs? A jobb fizetésért? Mások elimserését? Azért, mert elhisszük, hogy otthon nincs lehetőség? Hogy nem válogathatunk? MIÉRT? Miközben belül haldoklik, hogy bárcsak megtehetné azt, amin amikor dolgozik, jön a FLOW és boldog.. Persze, nem kell mindenkinek megváltoztatnia a világot - de annyival MINDENKI tartozik magának, hogy azt az életet kezdi el élni, ami boldoggá teszi. Miért gondoljátok azt, hogy ez luxus? Rohadtul nem az. Igen, nehéz, sok időbe telik, amíg eléred, doglozni kell érte - de miért ne tennél ennyit magadért? Legalább próbáld meg. Hát nem ér ennyit az életed? ... a kifogások komolytalan dolgok - akinek van személyisége, az nem keresi őket, hanem kielégíti a képességeit azzal, hogy gyakorolja őket, és nem felejti el minden áldott nap, hogy kötelessége magasabb szintre vinni azokat. Aki mások miatt vesztegeti el az életét, gyáva, aki nem mer önmaga lenni, mert fél, hogy elveszít mindenkit, meg is érdemli az életet, amiben nem boldog.

És zárásként, mert lehet így is: a héten a Preziben palacsintáztunk. Készült erről egy videó is, amit meg is tudtok nézni, szuperjó hangulata volt! :) 


Broadcast live streaming video on Ustream

Egy kis csapat érkezett ide, akik a Prezisek kérései alapján készítettek finomabbnál finomabb palacsintákat. Gondolhatjátok, mindenki iszonyat boldog volt, tényleg nem láttam még őket ennyire boldognak - pedig mindig mosolyognak. Egyébként ez volt a második alkalom, hogy palacsintázós napot tartottak, márciusban volt utoljára. Mesélték, hogy volt már példa taco, burrito és burger bar ebédre is.  És hogy melyik a legnépszerűbb palacsinta? Szerintem egyértelműen a nutellás! 

képek: Nikon 1 S 1

Screen Shot 2014-07-18 at 12.38.05.png

Screen Shot 2014-07-18 at 12.38.35.png

Screen Shot 2014-07-18 at 12.38.16.png

Screen Shot 2014-07-18 at 12.38.25.png