LA után úgy vágytam vissza, ide, San Franciscó-ba, mint még addig sehova: a hírnevet, a csillogást, a tökéletességet üldöző, brutálisan magányos emberek ketrece nem nekem való. Persze nem ilyen drasztikus LA, de nekem nagyon nem jött be. Ha választanom kell, inkább teszem le a voksomat egy a végtelenül kreatív város mellé, ahol azt érzed, hogy bármit megvalósíthatsz, mint egy olyan város mellé, ahol az egyetlen motiváció a hírnévvé válás bármi áron. 

Screen Shot 2014-07-07 at 13.02.15.png

e16834dd416d2b62c957b174bcd3-post.jpg

Alig vártam, hogy visszaérjek ide, még annak ellenére is, hogy példaértékű emberekkel is sikerült találkoznom, és szuper helyen volt a szállásom. De jobb itt. Vágytam már ide, ahol mindenki azon van, hogy könnyebbé tegye mások életét – és nem azon, hogy minél több pénzt akasszanak le a szórakoztatóipar lépcsőit megmászva, hogy aztán hatalmas házakat építsenek és autókat vásároljanak siker címszó alatt. Itt a cél nem a nagy ház és autó, hanem az asztalra lerakott érték – ezért örülök, hogy ide jöttem, és nem Hollywoodba.

Screen Shot 2014-07-07 at 13.07.07.png

Sokkal motiválóbb olyan emberek között lenni, akik akarnak, akik tesznek az álmaikért – és nem felejtik el másokét sem valóra váltani. Ezért lehetek itt – ezért vagyok itt, azért, hogy inspirálódjak, hogy megmutassam nektek, hogy igenis lehet sikert elérni azzal, hogy másoknak segítesz. A Ustream és a Prezi is ezt teszi, és nézzétek meg, energikusan haladnak előre, gyakorlatilag minden amerikai ismeri őket. Talán ez az egyetlen siker, az, amikor mások életét meg tudod változtatni akár egyetlen eszközzel, valamivel ami azért működik, mert szeretet, imádod, lelkesedsz érte – legyen ez a Prezi vagy a Ustream, teljesen mindegy. Változást hoznak az életünkbe, olyat, ami kapukat nyit ki előttünk, aztán már csak rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki magunkból, ugyanis az eszközök adottak. 

A Bridge Budapest segítségével a következő két hetet itt, a Preziben töltöm. Igyekszem megismerni őket, interjúkat készítek velük, beszélgetek velük, amikor csak tehetem – próbálom persze nem zavarni őket a munkájukban -, mert érdekel, hogy miért vannak itt, érdekel, hogy milyen érzés az nekik, amikor a TED-es előadások alatt használják a Prezit, vagy a legismertebb motivációs előadók prezentálják a Prezivel tudásukat. Zseniális lehet ilyen módon hozzájárulni ahhoz, hogy a jó ötletek terjedjenek!

Screen Shot 2014-07-07 at 13.07.21.png

Érdekel, hogy mi hajtja őket, hogy mi a motivációjuk, hogy mit ad nekik a Prezi. Mert egy dolog biztos. Itt mindenki szereti a munkáját, és azért vannak itt, mert hisznek valamiben, és ez a valami a közös céljuk, amiért hajlandóak is tenni.

Screen Shot 2014-07-07 at 13.07.30.png

Screen Shot 2014-07-07 at 13.06.56.png

Motiválnak, arra inspirálnak, hogy ne félj megmutatni azt, amid van, hiszen az csak a tiéd. Attól leszel egyedi, megismételhetetlen, az a valami fogja megváltoztatni az életedet, valami olyanná, ami nélkül talán sohasem lehetsz boldog. Megpróbálhatod nélküle, de mindig fogod érezni, hogy az az élet, amit élsz, nem az igazi. Merj önmagad lenni, mutasd meg, hogy mit tudsz. Nincs olyan, hogy majd valaki megmenti az életedet – csak te mentheted meg a sajátodat azzal, hogy nem engeded meg magaddal szemben azt, hogy alább add.

képek: Nikon 1 S 1

Screen Shot 2014-07-07 at 13.06.46.png

Screen Shot 2014-07-07 at 13.06.25.png