Az életem 18O fokos fordulatot vett. Valami olyat élek most, amit régen el sem tudtam volna képzelni. Valami olyat, amiről eddig csak hallottam. Nem azért tettem a dolgom, mert ezt az életet akartam, hanem azért, mert egy megmagyarázhatatlan belső késztetés vitt előre -  és az bizony egészen odáig juttatott, ahol végre boldog vagyok. SOHA, soha ne gondold azt, hogy nem változhat meg az életed. Ha nyitott szemmel jársz, azokat a kapukat is meglátod, amiket mások soha. Olyanok jelennek meg előtted, amik egy teljesen új dimenzióba visznek el, oda, ahol nincsen lehetetlen. 

c4b2679e9975ab96544689eaad915caa.jpg

Mindenki csak arra vágyik, hogy valaki elmondja, neki is menni fog. El fogja érni az álmát, csak elég munkát kell beletennie. Ám sokszor még ez sem elég, mert csak arra vágyunk, hogy valaki annyit mondjon, hogy ő tudja, sikerülni fog. Hogy van rá garancia. Mintha az időutazót várnánk, aki megnyugtat minket, hogy nincs okunk aggodalomra. De vajon milyen életünk lenne, ha biztosan tudnánk, hogy valóra válnak az álmaink? Vajon tennénk bármit is értük? Harcolnánk, vagy egyszerűen csak hátradőlnénk, mert úgyis meg van írva a sorsunk? 

A Sorsunkat mi írjuk, a képességeink viszont adottak, ahogy a lelkesedésünk is - ami kiváltja belőled, fektess abba energiát és meg fog változni az életed. Nem kell látnod, hogy mi lesz a folytatás, hogy merre tovább, egyszerűen csak menj az érzéseid után. Ha azt érzed, le kell ülnöd és tenned kell a dolgod, ne szórakozz a saját időddel, ne pazarold. Fektesd magadba, hidd el, megéri.

fcf79f000248_db81c9876_361eb-post.jpg

Ahogy pár napja a Hollywood Boulevardon sétáltam azon gondolkodtam, hogy vajon mi sodorta azt a sok hajléktalan őrültet az utcára? Nem túlzok, tényleg őrültek sétálnak az utcákon, olyanok, akikhez hasonlót otthon talán sohasem láttam. A magány és az összeomlás olyan mélységét tükrözik, ami egyszerűen gyomorszájba vág. Ugyan mi ment félre? Ugyan mikor kapcsolt át a szenvedély a siker és a hírnév iránti őrületes vággyá? Ugyanis sokan itt rontják el. Ott, hogy hírnevet akarnak, csillogást, pénzt, és már rég elfelejtik azt, hogy miért kezdték el. Az érzésért. De ha nem azért folytatják, idővel minden eltűnik. Megváltozik az energia. Nézd csak meg, a lelkes, szenvedélyüknek élő emberek mind őrületes hatással tudnak a környezetükre lenni - ám ha ugyanazt az embert a pénz kezdi el motiválni, csak azt fogja látni, hogy miből mennyit  vehet ki, és nem azt, hogy minőséget adjon ki a kezei közül, amivel segíthet az embereknek. 

Hálás vagyok az életnek, hogy lehetőséget adott arra, hogy ilyen életem legyen. A mai napig minden este hálát adok azért, hogy megmutatta, BÁRKI bármit elérhet. Bármi megtörténhet. Csak elég munkát kell beletenni, és akkor sem feladni, amikor úgy gondolod, hogy belehalsz. Életem legnehezebb, legkeményebb, legtámadottabb 7 éve áll mögöttem, rengeteg bizonytalansággal, egyedülléttel, szomorúsággal, fájdalommal, csalódással - de most, hogy itt vagyok, és minden értelmet nyert. Tudom, hogy most mindenki a képeket látja, és azt, hogy boldog vagyok, de szerintetek nem hiányoznak a barátaim? Azok, akikkel az időeltolódás miatt nem tudunk beszélni? Dehogynem. Szerintetek nem volt nagy ára annak, hogy itt vagyok? De valahogy, valamilyen megmagyarázhatatlan indoknál fogva mindig tudtam, hogy megéri. Hogy megéri, mert ez nem tarthat örökké.

Az itteni emberek teljesen másképp működnek. Bár elképesztően lazának tűnnek, megkérdezik, hogy hogy vagy, és kedvesek, de a kérdésre adott válasz már nem érdekli őket. Kezdj el velük beszélgetni, és azon kapod magad, hogy amikor nem túl pozitív dologról beszélsz, akkor is azt a választ kapod, hogy "cool". Úgyhogy nem egyszerű itt barátságokat kialakítani - lehet, de azok inkább felületesek tudnak lenni, mert ők valahogy nem nyílnak meg. Bár ennek ellenkezőjére is volt példa. 

fef7f441b540_e04_4e7c2713d06-post.jpg

Minden áldott nap más, minden pillanatban más történik, de az érzés, az valahogy nem változik. Otthon érzem magam. Mármint San Francisco utcáin. Most épp Los Angelesből írom ezt a bejegyzést, és fura kettősség van bennem: egy álomszép apartmant bérelek itt, medencével, jakuzzival, csodaszép kilátással a Vine és a Sunset Blvd sarkán, de a város egyenlőre még nem hozta azt a reakciót, amivel eddig társítottam. Mennyire érdekes, hogy SF felé semmilyen elvárásom sem volt, és egyenesen beleszerettem, itt viszont ahogy megérkeztem egy eddig felépített világ dőlt össze: mocsok, szemét mindenhol, és annyi - a szó minden értelmében vett - őrült az utcákon, hogy komolyan megfontoltam, hogy kimenjek-e, vagy sem. 

Ma már azt is tudom, hogy nem kell üldözni a világot, amit magadban érzel. A világot, ahova tudod, hogy tartozol, ugyanis bőven elég az, ha minden tőled telhetőt megteszel érte. Azért, hogy elérhesd. Csak akkor rohan el a lehetőség, ha nem teszel semmit, ha egy helyben toporogsz, és arra vársz, hogy majd valaki helyetted alakítja az életed. Arra ne várj. Nincs értelme. Te csak hallgass az érzéseidre, ha azt mondják, nyugodj le, bízz bennük, néha csak így érheted el a célodat. Úgy, ha megállsz, veszel egy mély levegőt, és bízol a sorsodban. A görcsösség, a kapkodást mindent összekuszál, bizonytalanságot jelez - ha pedig nem bízol a sorsodban, hogyan is érhetnél el bármi értékeset? 

DSC_1018.jpg

DSC_1025.jpg

DSC_1038.jpg

DSC_1061.jpg

DSC_1041.jpg

10426632_4304507548222_2763622622250329017_n.jpg

képek: Nikon 1 S 1