Túl az első eltévedésen, a Bridge Budapest újságíró ösztöndíjasaként úgy négy órája érkeztem meg a Prezibe (június 17.).  Az airbnb-n foglalt ház előtt szálltam fel a MUNI-re, ami egészen a Montgomery Station-ig vitt, ahol végre megtapasztalhattam az igazi Amerikát, azt, amire már annyira vágytam.

DSC_0176.jpg

Képzeld el, ahogy bizonytalanul sétálsz fel a lépcsőn a metrótól, hogy ugyan jó helyen jöttél-e fel, aztán meglátod az utcákat, a felhőkarcolókat, a rohanó embereket, valamit, amit eddig csak képen vagy filmekben láttál, és annyira elveszi az eszedet, hogy csak állsz, forogsz körbe-körbe, és tátott szájjal bámulsz, hiszen tényleg létezik, miközben hevesebben ver a szíved, mint valaha.. Nos, engem annyira sokkolt a látvány – jó értelemben -, hogy utána teljesen rossz irányba indultam el, míg végül eltévedtem.

ÉRDEKESSÉG: itt sem feltétlenül érdemes megkérdezni az embereket az utcán, hogy mi merre van, mert engem például mind máshova küldött – így jutottam el San Francisco legveszélyesebb részéhez, ahol azonnal visszafordultam, mert emlékeztem, hogy az a tiltott rész.. Úgyhogy inkább fogtam egy taxit.

10410788_4262226371219_804239022683510861_n.jpg

Hiszek abban, hogy ez csak az elején ilyen nehézkes, hiszen egy napja érkeztem meg, de pár nap, és belerázódom. Egyébként elképesztő az utcákon sétálni. Csak kapkodtam a fejem, és pontosan emiatt a nonstop megdöbbenés miatt tévedek el. A taxi egyébként nem volt drága, a harmadik utcától a 11. utcáig 1O dollárért elhozott, ami tekintve a nagy távolságot, nem vészes. A sofőr javasolta, hogy amennyiben tehetem, kerüljem a tömegközlekedést – mondta, hogy a körzetben, ahol én lakom, használjam nyugodtan, mert a J MUNI egész jó -, mert vannak vonalak, ahol hiába, hogy van kamera, rengeteg baj történik. Megkérdeztem tőle, hogy mennyire biztonságos beugrani az utcán egy taxiba – vannak-e nem hivatalos taxik -, mondta, hogy vannak, persze, és javasolta, hogy mire figyeljek: mutatta a cég nevét, aminek kint kell lennie, egy kártyának az ő fotójával, stb. 

A bonyodalmak végül véget értek, bejutottam a Prezibe, és kezdődött az a rész, amire a leginkább vágytam. Pont Show and Tell reggelük volt.

“A Show and Tell arról szól, hogy a magyar irodával egy élő, kivetítős beszélgetést folytatunk, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy minden jól halad itt is és ott is. A nagy távolság miatt ez nagyon fontos, ráadásul legalább addig is látjuk őket.”

DSC_0184.jpg

DSC_0177.jpg

DSC_0186.jpg

Évek óta ezt akartam látni. Azt, hogy milyen “szabadságban” dolgozni. Akárhányszor a Prezi vagy a Ustream közelébe kerülök, csak arra tudok gondolni, hogy vajon hány szabadságorientált ember dolgozik freelancerként, rendszertelen élettel azért, mert nem találta meg a számára legmegfelelőbb környezetet.

DSC_0179.jpg

Ha körbenézek, egyre több ismerősöm és barátom lett az utóbbi időben vállalkozó, gondolták, jó lesz. Persze egy rakás pénzt kerestek, ügyesen csinálták a dolgaikat, viszont nem volt rendszer az életükben. Nem volt egy csapat, akikhez tartoztak, telefonon, e-mailben értekeztek az ügyfeleikkel, havonta egyszer látták őket. Én is így jártam. Emlékszem mindig valamelyik kávézóból, vagy a Marriottból dolgoztam, az életemben nem volt rendszer, és ez nem feltétlenül volt így jó…

Kíváncsi voltam, hogy az, ahogy itt dolgoznak az emberek, mennyiben másabb, mire figyelnek oda (tudatos étkezés, játékok, stress levezetése, jóga, stb.),  miért teszik, és milyen hatása van az itteni emberek életére. Érdekel az, hogy hogyan néz ki egy napjuk, milyen az, amikor te osztod be az idődet, érkezel, amikor érkezel, és csak az a lényeg, hogy az adott munkát elvégezd. 

DSC_0182.jpg

DSC_0181.jpg

Ha körbenézek, csupa eltökélt embert látok a Preziben, akik eléggé motiválva vannak ahhoz, hogy a legtöbbet hozzák ki magukból. Az itt dolgozók két hatalmas kivetítőn nézhetik a VB-t, miközben dolgoznak, most épp a pingpong labda hangját hallom, negyed kettő van. Otthon nem hiszem, hogy sok helyen engedik meg, hogy ebéd után még pingpongozz a srácokkal egy picit – kivéve a Prezi és a Ustream.

Ma itt járt egy férfi, aki gyümölcsleveket kóstoltatott velünk. Mesélte, hogy már a szülei is gyümölcsökkel foglalkoztak, úgyhogy hamar a szakmában találta magát. Mesélt arról, hogy mindent hajnalban készítenek, és reggelre már az adott helyen is van a gyümölcslé. Több félét próbáltunk ki, ha szereted a Fruccola-s gyümölcsleveket, akkor el tudod képzelni, hogy miről van szó – csak sokkal jobb, prémium minőséget képzelj el. Mind több, frissen facsart gyümölcs kombinációjából áll össze, a kedvencem egyértleműen a ‘Watermelon –Strawberry –Chie’ kombinácó volt.

“Miután megkóstoltunk ennyiféle gyümölcslevet, ugye érzed, hogy ezekből elég kevés is? Megiszol egy decit, és jól érzed magad tőle, energetizál, jobb, mint egy kávé. Mivel ezek a gyümölcslevek hajnalban elkészített, frissen facsart gyümölcslevekből készülnek mindenféle hozzáadott kemikália nélkül, így feltölt vitaminnal és ásványi anyagokkal.” – mondta a Thistle munkatársa.

DSC_0169.jpg

“Fontos számunkra, hogy az itt dolgozók jól érezzék magukat a bőrükben, és ha odafigyelünk arra, hogy mit fogyasztanak, idővel ők is megváltoztatják a saját étekzési szokásaikat. Itt, a Preziben próbálunk erre odafigyelni, hiszen az, aki itt rászokik az organikus eredetű, magas tápértékű ételekre és italokra, az a saját életében is ezt fogja választani. A tudatosságra törekedünk, és az itt dolgozók így példát tudnak mutatni a környezetüknek is.”

És valóban. A reggeli itt is szuper, és az ebéd sem volt rossz – bár minden újdonsághoz egy picit még óvatosan próbálkozom, tekintve, hogy elég érzékeny vagyok pl. a túl fűszeres ételekre – és azokra is, amikben olyan fűszer van, amit még életemben nem fogyasztottam. Ahogy a budapesti központban, úgy itt is kedvedre választhatsz a műzlik közül, összeállíthatsz bármilyet, vannak joghurtok, műzli szeletek, stb. Az vagy, amit eszel – és ez teljesen így van, így hát ha teheted, egyszerűen csak eat green, avagy étkezz zölden.

Az út támogatója a Bridge Budapest, a Prezi és a Ustream.

Képek: Nikon1 S1 (kivéve az utca részlet)