Van, hogy az életed, amit eddig éltél egyszerűen csak lezárul. Pillanatokban, napokban, hetekben mérhetően érzed. Látod, ahogy elszakadnak a szálak, ahogyan szépen lassan minden eltűnik, ami eddig az életedet jelentette, de nem félsz, mert van valamid, amit senki sem vehet el. Hiszen akinek hite van, az épp elég gazdag ahhoz, hogy bármit megkaphasson.

large-1_21.jpg

18 nap és a kamerámmal a nyakamban járom majd San Francisco utcáit, kissé elveszetten, percről-percre eltévedve, határozottan nagy mosollyal az arcomon. Közeledik. Érzem a szelét, érzem minden egyes kipipált elintéznivalóval, hogy mindjárt itt van. Közeledik, hogy kopogtasson, csak még össze kell pakolnom, le kell zárnom mindent, hogy nekikezdhessek az új életemnek. A másodiknak. 

S1_10_30_PK_frt34l.low_.jpg

Köszönöm a Nikonnak,
hogy támogatták az amerikai utamat ezzel a szuper kamerával! :) 

Nikon 1 S1

Megint költözöm, újra pakolok. Emlékszem két éve volt, hogy pár hónap alatt kilencszer költöztem (külföldre, aztán haza, barátokhoz, utána szülőkhöz, megint barátok, végül albérlet, stb.), akkor majd egy éven keresztül egyetlen bőröndből éltem, abban volt az életem. Alig voltak ruháim, a laptopomról vagy három billentyű hiányzott, de mégis volt valamim, ami nem hagyta, hogy elfogadjam azt az állapotot. A hitem. Tudtam, hogy mindennek ára van, és hogy az én életem nem ennyi lesz, mert NEM LEHET ENNYI. .. és igen, bebizonyosodott, hogy ell kell veszítened a talajt a lábad alól ahhoz, hogy rájöjj, hova verhetsz mély gyökereket, olyanokat, amikkel tényleg meg akarsz állni... És addig bizony, amíg nem azon a talajon állsz, ahol állnod kell, folyton el fogod veszíteni a talajt a lábad alól de csak akkor, ha elég erős vagy ahhoz, hogy átültessenek. Valahol, ahol tovább tudsz nőni, ahol nincsenek korlátok.

822e364c612_d00c72b4d475414_-post.jpg

Sokat csalódtam. Az elmúlt fél év erről szólt. Az életem elképesztően felpörgött, jártam az országot, találkoztam veletek, írtam az új könyvet, ami pénteken a boltokban, blogoltam, és persze dolgoztam. Magánéletre persze mindig szakítottam időt, de valahogy most minden más volt. Tisztulás kezdődött, de valami olyan drasztikus módon, amire nem voltam felkészülve. Talán csak azért, mert a legfontosabbat elveszítettem, és bizony amikor a legnagyobb támogatást biztosító bástyád kidől, akkor látod meg igazán, hogy a többi valójában mennyire erős.. De tudod néha csak tovább kell lépni és el kell fogadni, hogy vannak kapcsoltok, amik már nem szolgálnak. Addig tudtátok egymást segíteni, és kész. Másképp talán csak rombolna..

1ff8709308f4ebcf08c4028648b3-post.jpg

Tudod, egyszer majd eljutsz a pontra, amikor senkit sem hibáztatsz. Amikor elfogadod a döntéseket, a lépéseket, a búcsúkat, a csalódásokat, azt, hogy rá kell jönnöd, túl kell lépned azon, ami fáj. Mert bizony van, amikor nem tudsz mit kezdeni vele. Tehetsz bármit, mondhatsz akármit, egyszerűen van, amin már semmi sem változtat. Talán végig tudjuk, hogy mit kell tennünk. Nem is talán, biztosan. Ott ül veled szemben, némán segítségért kiált, te meg azt mondod, jó, na miért ne, nyújtod a kezed, de belül, legmélyen meg azt érzed, hogy ne tedd.. Ne tedd, mert magával ránt, vagy egy életre elszakítja azt a szálat, ami titeket összekötött.. Az elmúlt hat hónap nálam erről szólt. Kezdődött azzal, hogy valaki nagyon fontosat veszítettem el, de nem bánom. Nem bánom, mert végre kinyílt a szemem, és megláttam, hogy mi van olyankor, amikor a legnagyobb biztonságot adó bástyádat elveszíted. Észreveszed, hogy a többi közül melyik az, ami erős, és melyik az, ami csak fürkészi az életedet beépített ellenségként, hogy aztán hol csaphasson le rád. Nem bánom, hogy így történt, ugyanis szelektáltam. Több éves kapcsolatok hullottak ki az életemből, de tudod eljön a pillanat, amikor senkire sem haragszol. Hogy miért? Mert tudod, hogy végig érezted, hogy az, amit teszel nem helyes, hogy hagyni kell, hogy saját maguk találják meg az útjukat, és nem neked kell segíteni őket, hanem végre meg kell próbálniuk a saját erejüket.. 

És megint ugyanoda lyukadok ki. A tetoválásom. "Én soha másban nem csalódom, csak saját ítéletemben." Mennyire így van. Az írás és a munka területén már sikerült tökéletesen alkalmaznom a megérzéseimet, csak azok alapján döntök. Ha valamiről úgy érzem, hogy nem tartozik ehhez az egészhez, hagyom, megyek tovább. Rá kell jönnöm, hogy a magánéletben még mindig különböző indokokra hivatkozva képes vagyok meggyőzni magamat, hogy miért kell másképp tennem. Hogy az a valaki miért érdemli meg, hogy segítsek neki, miközben pontosan azzal ártok neki, hogy segítek. Hiszen mindenkinél eljön a pont, amikor senki sem tudja megmenteni, csak saját maga. Olyankor minden segítő kéz csak még mélyebbre taszítja őt, távol magától. Hogy méirt? Mert nem kell semmit sem tennie azért, hogy változzon az élete. Nem kell az erejét bevetnie, csak el kell fogadnia azt, ami jön. És néha bizony van, hogy csak akkor találod meg az utad, ha te jársz rajta - és nem akkor, ha folyton mások raknak vissza rá. Neked kell tudnod megkapaszkodni rajta, saját erőből, mert addig, amíg csak mások segítségével megy, sohasem jutsz előbbre.

Van, hogy csak tisztul az életed. Ne bánd. Vannak szakaszok, amin valaki tud segíteni, aztán meg vége, nincs több az egészben. De el kell fogadnod, ha vége. Az utak csak néha közösek, aztán szétválnak: olyankor van a búcsú, az új élet, a hála, az emlékezés a szép pillanatokra, az ajándékokra, amit egymásnak hoztatok. Lépj tovább, bele az új életedbe, de csak úgy tedd meg, ha tiszta szívvel, és még tisztább aggyal tudod megtenni. Hiszen ha folyton visszanézel, nem fog menni, egy percig sem tudsz majd az adott feladatra koncentrálni, esélytelen lesz. 

large_8.png

Bármilyen nehéz is, vannak dolgok, amiket egyszerűen csak el kell fogadnod. Nem tudsz rajtuk változtatni, nem tudsz velük mit tenni.. Fogadd el, hogy addig marad, ameddig kell, hogy addig tudja fogni a kezed, ameddig ereje van hozzá, hogy nem tud több erőt adni annál, mint ami neki van.. Ha többre van szükséged és neki nincs, mert el sem tudja képzelni, hogy az milyen, bizony lehet, hogy vége lesz. Talán még sohasem éreztem magam biztonságban amiatt, hogy van mellettem valaki. Viszont a hitem még mindig elég volt ahhoz, hogy csodákat teremtsek magam körül, és biztonságban érezzem magam. De egy biztos: nélküle már halott lennék.

 PÉNTEKEN MÁR A BOLTOKBAN
az Összekötve folytatása,
Az igazi kötelék! 

1506936_681290551907106_5168327389369996417_n.jpg
Június 4-én, szerdán este pedig az
Ötkertben tartunk egy hatalmas könyvbemutató bulit! 

Kíváncsi vagy arra, hogy 
.. mi történt az Összekötve megjelenése óta? 
.. mit jelentett másoknak? 
.. nehéz volt-e megírni a második részt?
.. és hogy miről szól?

Tarts velem és Tokár Tomival, akivel Az igazi kötelékről beszélgetünk!

Jelezz vissza ITT, hogy jössz!