Van, hogy nem találod a helyed. Először csak egy pillanatig, aztán észreveszed a következőben is, meg azután is - aztán a saját életedre ragasztasz egy címkét, mert túl sokszor érezted azt, hogy nem találod a helyed - közben meg csak máshol van. Attól, hogy belebonyolódsz, és valami olyannal azonosítod az életed, aminek köze sincs hozzá, csak a saját sztoridat nehezíti. Attól, hogy benne pörögsz, semmi sem fog változni, attól nem fogod megtalálni a helyed. De ha nyitott vagy, ha igazán odafigyelsz arra, ami körülötted van, észre fogod venni azokat a dolgokat, amikből egy olyan világot építhetsz magad köré, ami boldoggá fog tenni. De odáig hosszú az út. 

c35b98db4e3b74_bbe2ee36ec41_-post.jpg

2_2c71bf68f6d431b_527674d691-post.jpg

Folyamatosan kutatjuk, keressük, hogy mi tesz boldoggá. Kitűzünk célokat, elérjük őket, aztán rájövünk, hogy ettől sem lesz másabb az életünk. Több lehetőségünk adódik, nagyobb kapuk nyílnak meg előttünk, de minden állomás után valahogy rádöbbenünk arra, hogy már vár is ránk a következő csata, hiszen az útnak nincs vége - és még milyen jó, hogy nincs vége. 

_bf74f88f8768b_07c5061__3589-post.jpg

Pedig mennyire egyszerű lenne körbenézni, meglátni a szivárványt a vihar után, beszippantani a levegőt, és egyszerűen csak élvezni a pillanatot.. De helyette mit csniálunk? Összekuszáljuk az életünket, vágyunk valamire, de nem tudjuk, hogy mi az. És miért? Egyszerűen csak azért, mert annyira képesek vagyunk összekuszálni magunk körül mindent, hogy az egyértelmű is bonyolult, messzemenően bonyolult. 

Közben meg nincs okunk félelemre. Ebben a játszmában egy biztos: méghozzá az, hogy belehalunk. Tervezgethetünk, gondolkodhatunk azon, hogy mi lesz holnap, vagy azután, teljesen mindegy, úgyis az fog történni, aminek történnie kell. Persze a pillanatban maradni sem egyszerű. Keressük a biztonságot, és valahol mindannyian azt szeretnénk, ha valaki megnyugtatna minket, hogy lesz holnap is, és legalább olyan jó lesz, mint a ma. Közben meg csak az van, hogy rajtad múlik minden. Az is, hogy milyen lesz a holnapod, és hogy el mered-e képzelni, hogy a holnaptól jobb lesz a holnapután. 

large_28.jpg

Néha csak légy laza, meggondolatlan, tegyél olyat, amit addig soha, mert azokra a pillanatokra fogsz emlékezni. Azokra, amikor kiléptél abból, amiben eddig voltál, és megmutattad, hogy jóval több van benned, mint a hétköznapjaidban. Onnantól, hogy ezt egyszer, legalább egyszer kipróbáltad, biztos lehetsz benne, hogy csak arra fogsz vágyni, hogy újra meg újra ilyen pillanataid legyenek. Akard is, tegyél értük, tedd az életed izgalmassá, olyanná, ami feltölt, erőssé tesz, és erőt ad a folytatáshoz. Hiszen néha észre sem veszed, hogy milyen láthatatlan falakat húzol magad köré, elzárva magad a teljes boldogságtól. Elhiszel egy sztorit, ami régen igaz volt, de most már nem az. Sőt, az sem biztos, hogy valaha is hozzád tartozott. Te csak egyszerűen magadra húztál valamit, és szépen cipeled egész életeden át, teljesen megbénítva magadat. Rakd le a fájdalmakat, búcsúzz el tőlük, ideje megszabadulnod a súlytól. A tehertől, attól, ami visszatart, ami bezár, ami nem engedi, hogy boldog legyél. Gúzsba köt, minden lépésedet nehezíti, mert úgy gondolod, hogy vannak dolgok, amik nem változhatnak, közben meg minden döntés kérdése. Építs egy életet, hagyd, hogy összetörjön, darabokra hulljon, aztán építs fel egy újat, egészen addig, amíg eljutsz oda, ahova mindig is vágytál. Oda, ahol jól érzed magad, ahol te is boldog vagy. Odáig nagyon sok világot kell felépíteni. Falakat húzni, téglákat pakolni, kudarcot vallani, nehézségeket leküzdeni, megoldásokra találni.. Erről szól az út, meg arról, hogy a régi házból mindig tudd, hogy mit viszel magaddal.