A legnehezebb időszak mindig a lezárás előtti időszak. Amikor már tudod, hogy megtettél minden tőled telhetőt, egy picit talán el is fáradtál, de erőt kell nyerned, sokat, mert szükséged lesz rá. Az új terephez. Júniusban minden megváltozik, teljesen új játszmák veszik kezdetét. Olyanok, amikre mindig vágytam, akartam, egyetlen dolog miatt: mert számomra természetes volt, hogy ott a helyem. Mindig az volt, ezért nem volt opció az, hogy ne hozzam össze. Addig dolgoztam, addig tettem a dolgom, amíg sikerült. Persze lehet, hogy hatalmas csalódás lesz, de meg akarok bizonyosodni arról, hogy miért éreztem azt gyerekkorom óta, amit, ha az USA-ról volt szó. 

Screen Shot 2014-04-22 at 17.33.36.png

Lassan minden szépen összeáll az indulásra, a mostani időszak a lezárásokról szól. Arról, hogy arra a három hónapra csupán két bőröndöt vihetek magammal, abba meg nem sok minden fér - bár az irataimmal, a bankkártyámmal, a laptopommal és a telefonommal BÁRHOVA bátran elindulnék, semmihez sem ragaszkodom. Hamar meg kellett tanulnom, hogy amíg nem érzem a helyemen magam, addig bizony folyton változni fog a díszlet, addig mindig rá fogok döbbenni, mire belakok egy lakást, hogy az nem az én helyem, és megyek újat keresni.  Nem tudom, hogy valaha lesz-e olyan hely, ahol nem fogom azt a késztetést érezni, hogy mennem kell, hogy el kell utaznom.. Először Lisszabonban éreztem: megállt az idő, sütött a nap, ott volt az óceán, meg a gofri, a pálmafákról nem is beszélve, és boldog voltam. Nem aggódtam, nem idegeskedtem, nem stresszeltem, egyszerűen csak élveztem azt a különleges létkört, ami az ottaniaknak megadatott. Varázslat van ott, vagy fene tudja mi.. De bármi is legyen az, működik. Alig várom, hogy Amerika után újra ellátogassak Lisszabonba, biztosan az lesz az első utam, utána meg természetesen Berlin. 

large_27.jpg

Elültethetsz itt egy pálmafát, nem sokáig fog élni. Szenvedni fog, kínlódni, a leveleinek nem lesz olyan színe, tapintása, MERT NEKI NEM ITT VAN A HELYE. Ezt érzem én is. Az írásnak köszönhetően az élet mindent megad, amire szükségem van, de a soha véget nem érő "nem találom a helyemet itthon" érzésen semmi sem tud változtatni. Egy dologban biztos vagyok: szeptember után külföldre költözöm. Teljesen mindegy, hogy Amerikába, mert olyan ajánlatot kapok, amit nem tudok visszautasítani, vagy Lisszabonba, mert ott legalább mindig süt a nap, és semmivel sem drágább, mint itthon élni... De azt tudom, hogy egy picit meg akarom próbálni máshol. Dolgozni, és írni és blogolni bárhonnan tudok. 

Mindezt csak azért mesélem el, mert azt akarom, hogy tudd, ha hasonló helyzetben vagy, semmi gond sincs veled. Nem vagy különc, nem vagy elégedetlen, vagy telhetetlen, egyszerűen olyan vagy, mint a pálmafa: nem ide születtél, és egészen addig, amíg oda nem jutsz, ahol eleget süt a nap, minden helyreáll. Ugyanis kialakíthatsz egy világot magad körül, ami boldoggá tesz, ahogy én is megtettem, de tökéletesen tisztában leszel azzal, hogy van egy világ, amit nem kell kialakítani, mert abban a pillanatban, hogy belépsz a kapuin, érezni fogod, hogy megérkeztél. Pontosan ez az az érzés, amit szeretnék érezni. Úgy felébredni, hogy tudom, a helyemen vagyok, mert akkor tettem le igazán valamit az asztalra a saját szememben, ha végre nem érzem folyton kívülállónak magam.

large-1_19.jpg

Viszont abban is biztos vagyok, hogy másképp egy billentyűt nem ütöttem volna le, hiszen ha minden rendben van, én is éldegélek kényelmesen, mint sokan mások, és ennyi. Bárhogy is legyen, örökre hálás leszek annak, hogy ez az érzés mindig bennem volt. A hétvégét otthon, a szüleimnél töltöttem. Olyankor mindig előkerülnek a régi képek, de van valami, ami még előbb előkerül: az érzések. Újra 16-nak érzem magam. Akkor aztán régi képeket kezdtem nézegetni, és sorra jutottak eszembe azok a dolgok, amik idáig vezettek. Felfoghatatlan, hogy mekkora távot tettem meg. Eszembe jutott, hogy hányszor éreztem azt, hogy nincs tovább, hogy csak megyek előre, de nem az én utamon. Mint amikor a GPS rossz irányba visz, csak én azt éreztem, hogy sohasem fogok célbaérni. Aztán tessék, egész jól haladok. Sok út van. Rengeteg út visz el oda, ahova tartasz, néha talán nem érzed, hogy az a helyes, de bármi is van, csak menj tovább.. Próbálj ki minél több utat, mert annál egyszerűbb dolgod lesz később. Ismerni fogod az utakat, azokat, amik rossz helyre vittek, de leginkább magad, a hangot, ami súgja, hogy merre kell menned.. Magabiztosságot csak akkor nyerhetsz, ha mersz bízni a belső hangodban, másképp nem nagyon fog menni. Ha megbízol benne, és hallgatsz arra, amit súg, soha többet nem kell azt mondanod, hogy "pedig tudtam, hogy ezt kellett volna tennem!".. Akkor miért nem tetted? .. Változtasd meg az életed. Ne kínlódj feleslegesen.