Nincs annál borzasztóbb, mint amikor sztori közben 'meghalsz'. Úgy érzed, hogy képtelen vagy folytatni, mert túl sok. Túl nagy, túl fájdalmas, túl igaz - a saját életedre is. Minden pillanat, amit vele töltesz oda vezet, ahova nem akarsz menni, a félelmeidhez, a sérelmekhez. De ha mégis bevállalod, az élet hoz az életedbe is abból, amit írsz. Tapasztald csak meg, hogy még nehezebb legyen írni - érzelmileg. Egyébként csak könnyíti a folyamatot, mert több oldalról látod azt, amit írsz. Újabbakból, szóval hála érte. De nehéz. Igen, az Összekötvéről van szó. A folytatásról, amin már január óta dolgozom. Egyre nehezebb, de most a végéhez értem.

large_26.jpg

Ismerős az állapot, amikor egész nap pizsamában fekszel az ágyadban és alszol? Semmihez sincs kedved, kaját rendelsz, aki meg a rendelést felveszi, már kívülről tudja, hogy húslevest meg aranygaluskát kérsz. Ilyen időszakon vagyok túl. Éltem az életemet, írtam a blogot, dolgoztam, benne voltam a hétköznapjaimban, de valahogy mégsem volt valami oké, leginkább azzal, ahogy éreztem magam. Mindenki azzal jött, hogy fáradtnak tűnök, közben meg napi nagyon-nagyon sok órát töltöttem alvással. Menekültem. Annyi minden volt, ami elől lehetett menekülni: a könyv, az érzések, amikről írok, .. leginkább az utóbbi. 

Az Összekötve a külsőségekről szól, a második rész mögé megy. És bizony azzal, hogy mögé megy, engem is darabokra tudott szedni, hiszen a saját fájdalmaim is visszaköszönnek a lapokról. Néha olyan érzésem volt, hogy anélkül, hogy ne éltem volna meg annyi darabokra törést, képtelen lettem volna megírni az Összekötvéket, és az élet erre készített fel. Arra, hogy aztán le tudjam írni és lássátok, nem vagytok egyedül, és van megoldás - ahogy a könyvből is kiderül majd. Az elmúlt hónapok találkozásai pedig pont abban segítettek, hogy a hiányzó puzzle darabok is meglegyenek és még teljesebb legyen a kép. 

29497357ecb9deb878c3d89d74e1-post.jpg

Egészen vasárnapig 'élő halottként' töltöttem a napjaimat. Tettem a dolgomat, de nem volt bennem tűz, valami hiányzott. Éreztem, hogy valami nem oké. Persze, időközben lefoglaltam a szállásomat, megvan a repjegyem San Franciscoba, Oprah turnéjára, gondolhatjátok, lelkiekben már nem itt voltam. Bár még mindig rengeteg elintéznivaló és feladat köt ide, valahogy ha tehettem volna, már rég leléptem volna innen, és mivel még az időben mindig nem tudok utazni, ezért úgy döntöttem, hogy inkább alszom, mert azzal gyorsabban vége lesz a napnak. A helyzeten csak rontott, hogy az egyik barátnőm is hasonló álomkórban szenvedett, ám ő természetesnek vélte, meg tavaszi fáradtságnak, én meg rábólintottam, hogy hát akkor rendben van, nem vagyok egyedül - ugye olyankor mindent milyen egyszerűen megbocsátunk magunknak...? Aztán eljött az a hét, amikor már csak meditációnak hívtam a napi 2-3 órás szunyókálást, ami teljesen kivett az életből. Meditációval kezdtem, csak épp bealudtam rajta - ám még véletlenül sem gondoltam volna, hogy ez lesz az a valami, ami mindent elindít az életemben. Újra. Akkoriban senkivel sem találkoztam, hiszen egyedül akartam lenni. A könyv írása közben nagyon sok seb felszakadt, és őket kellett ápolnom. Velük kellett foglalkoznom, és mint kiderült, a meditáció segített. Megmutatta, hogy mi az, ami segít, és ez az új blog volt. Gyönyörűen, bejegyzésről bejegyzésre vezetett el a megoldásig.

Tudtam, hogy valami nem oké, hogy motivációra van szükségem. A kérdés csak az volt, hogy egy ilyen mély - egyébként indokolatlan - állapotban mi tudna változást generálni az életemben? Ugyanis minden rendben volt. Rengeteg munkám volt és van a mai napig, dolgoztam a 4. könyvömön, blogoltam, járom az országot, ott állok Amerika kapujában, szerettek.. Szóval tényleg semmi problémám sem lehetett, leszámítva azt a valamit, amiről a könyvben van szó.. Akkor aztán érkezett valaki az életembe, akinek a nyomására elkezdtem a blogot, az újat, amit már egy éve tervezek. Más néven, angolul és magyarul. Ez a blog az életemről szól, az utamról, a másik azokról, akik erőt adnak ezen az úton. A motivátorok. 

Elképesztően nagy erőt adott a sebezhetőség felvállalása (ennek a témának a fontosságáról hamarosan olvashattok a másik blogon, ugyanis egy következő topik Brené Brown lesz), az, hogy majd beszólnak, hogy bántanak, de engem nem érdekel, mert boldoggá tesz, és ha bizony senki sem olvassa, én akkor is boldogan ülök neki minden áldott nap, mert VAN ÉRTELME, ugyanis visszaadta az életemet. A Nórit. Azt, akit Ti is szerettek - de én még annál is jobban. Az elmúlt hónapok felkészítettek a nyárra. Minden egyes nap közelebb vitt hozzá, kitartóbbá tett, az összes videó azt adta, amire épp szükségem volt, nagyon sok kérdésre megkaptam a választ. Helyreálltak dolgok bennem, és úgy érzem, sikerült feldolgoznom azt a cunamit, ami augusztus óta elöntötte az életemet. Voltak pillanatok, amiket imádtam, és voltak olyanok, amiket annyira nem, de sikerült megtanulni kezelni azt, ami körülöttem van, és úgy érzem, soha jobbkor nem jöhetett volna ez az időszak, Amerikáról nem is beszélve. 

Ne törődj bele. Még véletlenül se hidd el, hogy ennek így kell lennie. Ne fogadd el, tegyél ellene. Tudd, hogy vége lesz, akármennyire is rossz most. Tudd, hogy van elég erőd kilépni abból, ami sebez, fájdalmat okoz, gyengít. Hogy egyszer elmúlik az, ami fáj, amiből nem látod a kiutat. Hogy lesz erőd felállni és begyógyítani a sebeidet, és elég erős leszel elfogadni a segítséget, ami meggyorsítja a folyamatot. Hinned kell abban, hogy több az élet, hogy a harcok visznek előre, azok erősítenek, majd tesznek boldoggá, mert nélkülük minden értelmét veszti. Nem fogadhatod el, hogy annyi van az életedben, ami most épp nem tesz boldoggá. Tegyél azért ,hogy megváltozzon, tarts ki és higgy benne még akkor is, ha épp hosszú lesz az út. 

Azóta valami megint elindult. Pár napja írtam egy bejegyzést egy világhírű fotósról, aki ma lájkolta a bejegyzésemet, és kommentben köszönte meg, hogy foglalkoztam vele. Jelenleg privát üzenetet váltok Louie személyi asszisztensével, akivel időpontot egyeztetek a nyárra, ugyanis vele is szeretnék személyesen találkozni - egy új könyvhöz végzek kutatómunkát az USA-ban. Arról nem is beszélve, hogy pár napja találtam rá egy az Elizabeth Gilbert-tel készült inerjúra, majd a TED-es előadására, ami teljesen megváltoztatta az életemet (ITT olvashatsz róla).

Aztán sorra kaptam a visszajelzéseket. A Libri Aranykönyv szavazásán a TOP 5O szórakoztató irodalmi könyv kategóriában mindkét könyvem jelölt volt, a második körbe pedig hála NEKTEK bejutott az Összekötve AZ ORSZÁG LEGJOBB 1O könyve közé szórakoztató irodalom kategóriában. Ami pedig mindennek a teteje: pár napja hazánk legbefolyásosabb írójaként tüntettek fel egy TOP 1O-es listán, amit a 3O alatti írókból állítottak össze. ... és még az sem kizárt, hogy Schwarzenegger előtt fogok előadni októberben - de ez még titok. :)) Mi ez, ha nem elismerés? Sokat köszönhetek NEKTEK. Annak, hogy támogattok, nekem meg csak annyi dolgom marad, hogy kitartsak. Tarts ki te is, menj tovább, és ne foglalkozz azzal, ha azt mondják, lehetetlenre vágysz. Én is arra vágytam, és tessék. Életemben először valamiben első vagyok, és ezért elmondhatatlanul hálás vagyok Nektek.

1779818_221698598028509_1729224454_n.jpg

az új blog elérhető itt: harperwintour.blog.hu

Szavazni továbbra is tudtok itt: http://www.libri.hu/aranykonyv/2014/?cat=5, hogy a legjobb 3-ba is bekerüljek. De tudjátok mit? Tök mindegy, hogy mi az eredménye, az a mosoly, amit akkor kapok, amikor találkozom Veletek, miközben az országot járom... Nos, az minden díjnál többet jelent. KÖSZÖNÖM, hogy vagytok. Nélkületek sokkal nehezebb lenne. Sokkal.