Tudod van egy utca, ahol most épp sétál, vagy egy busz, amin ott csücsül, bámul ki az üvegen, talán épp esőcseppek mossák az arcát, és még az sem kizárt, hogy pont ebben a pillanatban gondol arra, hogy valahol lennie kell valakinek, aki majd őt teszi boldoggá egyszer, hiszen neki is sorra kell kerülnie. Tovább sétál, tesz még egy lépést, és elfogadja, hogy mindennek megvan a maga ideje, hogy még nincs itt, hogy még érnie kell. Változnia, fejlődnie, erősödnie, mert az igazi boldogsághoz bele kell nőnöd magadba. Az igazi boldogságot ki kell érdemelni, azt nem vágják csak úgy utánad. De ha eljön az ideje, senki sem fogja hátráltatni, vagy épp elvenni tőled. Akkor a tiéd lesz, mert neked szánták. Miattad kellett annyit harcolnia, tanulnia, hogy azzá váljon, aki a következő években téged tud szolgálni. Ugyanis mindannyian tanítók vagyunk, így, vagy úgy. Mosolyra, boldogságra, szeretetre, elfogadásra tanítunk, vagy épp megmutatjuk a másiknak, hogy milyen érzés az, ha megcsalnak, nem szeretnek, vagy épp véget ér.. Hiszen ahhoz, hogy az egyik oldalt megtapasztald, kell a másik is. Ahhoz igenis mélyre kell menned, hiszen másképp nem menne.

Másképp megalkudnál, beletörődnél, és csukott szemmel járnál. Hiszen legalább egyszer mindenkinek ott élete esélye, a boldogság, az, amire vágyik.. De ha csukott szemmel jársz, vagy épp elhiszed, hogy kevesebbel is beérheted, akkor lecsúszol róla. Ott fogsz sétálni talán ugyanazon az utcán, ott fogsz csücsülni a buszon a melletted elsuhanó tájat bámulva, miközben ott ülsz mellette és észre sem veszed.. De még az is lehet, hogy az esőcseppek mossák le az arcodról azokat a könnyeket, amiket azért ejtesz, mert utálod magad. Mert épp nem tudsz megbocsátani a lelkednek azért, mert nem hitted el, hogy többet érdemelsz. Hogy valami több vár rád.. Helyette inkább belementél abba, ami jött. Elfogadtad azt, amit kaptál.. Pedig nem az volt az igazi, érezted, hogy köze sincs hozzád, de akkor.. Abban a pillanatban talán annyira kétségbeesett voltál, hogy már mindegy volt, csak szeretetet kapj.. És a szeretetért néha bizony képesek vagyunk bármit megtenni. Bármit. 

cbd9909fe62254928fd8089d6f36-post.jpg

 Van egy könyv, ami a megjelenésekor a kezembe akadt. Nem olvastam el, inkább odaadtam valakinek. Már azt sem tudom, hogy kinél van, csak egy valamire emlékszem: arra a heves ellenállásra, amit kiváltott belőlem ez a könyv. Vagy inkább a cím. Ízek, imák, szerelmek. A mai napig nem értem, hogy mire fel a heves ellenállás bennem, ám az elmúlt napokban muszáj volt levetkőznöm. 

Az egész ott kezdődött, hogy beszereztem Oprah turnéjára a jegyemet, ahol a második napon több világhírű személy tart workshopot, többek között Elizabeth Gilbert, a könyv szerzője is. Pár napra rá pedig egy ismerősöm ajánlotta, hogy nézzem meg az Ízek, imák, szerelmek c. filmet, mert szerinte jól jönne. Valamiért megint előjött a heves ellenállás, de ahogy ez már ilyenkor lenni szokás, engedtem a jeleknek, úgyhogy megnéztem. És mennyire jól tettem! Néztem reggel, még az ágyból, aztán el kellett mennem, de délután folytattam, meg este is. Imádtam. 

5e11093465c_14e9f429b4bb0d80-post.jpg

 "A kutatás törvénye nagyjából a következőt jelenti:
ha elég bátor vagy ahhoz, hogy hátrahagyj mindent, ami biztonságot nyújtott,
és lehet az bármi: az otthonod vagy a kedvenc éttermed;
és elindulsz, hogy megtaláld önmagad
."- Ízek, imák, szerelmek

Nagy út áll előttem, de úgy gondolom, hogy ez fog segíteni abban, hogy végre úgy érezzem, hogy a helyemen vagyok. Nem akarok úgy járni, mint Liz a filmben, aki meditálni sem tudott, mert annyira máson kattogott az agya.. Nem akarok olyan emberré válni, aki nem tudja élvezni az étel ízét, vagy azt, hogy egyáltalán él. És ahogy az ő története is megmutatja, először magadat kell összeraknod, hogy igazán boldog lehess.. Hiszen a zavar zavart vonz, és valami igazán zavarosat teremt, olyat, amiben képtelenség életben maradni...

Aztán kivittem Bostont sétálni. Tovább maradtunk, mint szoktunk. Leültem a parkban, ő meg szaladgált egy ideig. Nem túl sokáig, alig tíz perc után már mellettem ült és bámult. Az azt megelőző órákban izgatottan figyelte, hogy ugyan mikor megyünk már ki, amikor meg kint szaladgálhatna, rögtön odajön mellém és néz, hogy mikor megyünk már haza. Ha nem indulok el, elindul egyedül, és figyeli, hogy megyek-e.. Mondtam is neki, hogy olyan vagy, mint anyád, addig, amíg nincs ott, vágyik rá, aztán ha odakerül, ahol annyira szeretne lenni, már azon jár az agya, hogy mi a következő lépés.. Pedig egyszerűen csak ki kellene kapcsolni néha az agyunkat, és élvezni a pillanatot.. A következő pillanatban meg már csak azon tudtam gondolkodni, hogy vajon hányszor van az, hogy azt hisszük, hogy attól vagyunk boldogok, hogy valamit elérünk, holott valami teljesen más okoz örömet? Például Bostonnak az a lényeg, hogy ott legyek mellette. Ő akkor boldog. Tök mindegy neki, hogy kint vagyunk vagy sem. Ugyanez a helyzet a magánéletben is.. Tök mindegy, hogy hol vagy, csak az számít, hogy legyen varázslat, hogy legyenek olyan emberek körülötted, akik feltöltenek, akik arra motiválnak, hogy kitarts és haladj az utadon.. De vajon még hány kapcsolatot rontunk el azért, mert azt hisszük, hogy másra van szükségünk, közben meg nem is azt vágyjuk, hanem a szeretetet? 

_c78736e98321e_393b5f364c056-post.jpg

Látom magam évek múlva, tökéletesen el tudom képzelni a jövőmet. Mindig ugyanazt látom. A házat, a bútorokat, a homokos partot.. Az utat még nem látom, ami odáig vezet, de egy biztos, boldog vagyok és azok, akik körülöttem vannak is mosolyognak. Sok munka áll még előttem, lesz miről írnom. Egyre nehezebb lesz, egyre inkább szükségem lesz a támogatásra, a szeretetre, de szerencsére vannak, akik ezt mind megadják. .. De a nehézsésgek nélkül nem menne. Anélkül, hogy néha magadra maradsz, hogy megtapasztalod a mélységeket, vagy épp az annál is rosszabb stagnáló csendet, a némaságot.. Pedig ilyenkor egyszerűen csak élvezned kell a nyugalmat, hiszen a csend mindig felkészít valamire. Minden nagy csata után csend van, némaság, de már halkan beszökik néhány pillanat a jövőből, jelek, jelzések, mosolyok, amik mind azt mutatják, hogy nagy dolgok várnak még rád. De az, aki nem tud csendben ünnepelni, az sohasem fog nagy csatákban harcolni, hiszen harcba csak békével a lelkedben indulhatsz. Aki zavartan indul el, pillanatok alatt elbukik. Nyugalmat kell teremtened magadban, hiszen ott, ahol a kitartás és a hit nem segíthet, egyetlen dolog van, ami csodákat érhet el: a higgadság és a mosoly. Ötvözd őket, használd, ne hagyd, hogy lássák, ha bizonytalan vagy, mosolyogj addig, amíg bizonyossá nem válik számodra az, hogy képes vagy rá. Hogy mindenre képes vagy. 

98_0bee97__7c160065e_7f_55c9-post.jpg