Sérülésekből, összetörékből, fájdalmakból volt elég, köszönöm, nem kérek többet. Talán pont a sok fájdalom, a sok csalódás vezet el az érdektelenségig, amikor rájössz, azt az energiát, amit érdemtelen kapcsolatokba ölnél, inkább magadra fordítod. Megtalálod az utad, meg kihozod magadból a legtöbbet, aztán lesz, ami lesz. A csalódások vezettek el idáig. Odáig, hogy már a kezemben a repjegyem San Franciscoba. Ha nincsenek azok a férfiak, akik az életembe érkeztek, nem vagyok itt. Ebben biztos vagyok. Másképp nem kellett volna erősnek lennem, nem kellett volna újra meg újra felállnom. De kellett, és ezért örökre hálás leszek nekik.

large-3_5.jpg

Persze voltak jó pillanatok, hetek, hónapok. Amikor még sérülések millióival ültem egy kapcsolatban, boldogtalanul, és egyikünk sem jött rá, hogy miért nem működik az egész. Pedig egyszerű volt: addig, amíg két fél ember találkozik, nem fog menni. Nálam ez volt az egyik utolsó csepp a pohárban, és eldöntöttem, összeszedem magam, mert az nem normális, hogy nem merek szeretni, helyette meg szalmalágként lobbanok és alszok el, nem valami nyugodtabb tengerparti tűzrakásként, ami akkor alszik el, amikor itt az ideje.. 

Valójában  nem tudom, hogy milyen igazán szerelmesnek lenni, romantikával, rózsákkal, de azt tudom, hogy milyen szeretni és szeretve lenni. Sokáig nem engedtem, hogy eljussak odáig. Túlságosan féltettem magam, és annyira más volt a cél, hogy nem éreztem elég motivációt ahhoz, hogy hagyjam elvenni az eszemet, és kikapcsoljam végre a kontrollt. De azt tudom, hogy milyen megfeledkezni erről a gátról egy órára, vagy pár napra. Imádom. Tudom, hogy milyen az, amikor valaki az életedbe toppan, és azt érzitek, hogy nem tudtok létezni a másik nélkül. Tudom, hogy milyen az, amikor még nem agyalsz, csak ott ülsz a pillanatban, és érzed, hogy dolgod van a másikkal. Aztán azt az érzést is ismerem, amikor otthon ülsz a találkozás után, és már csak azon tud járni az agyad, hogy nem lesz ez így jó.. Csak aztán jön a következő nap, meg az azt követő hét, az agyalás, és elkezdesz félni attól, hogy ez akár még jó is lehet.. És amíg van, ami fontosabb annál, hogy merj kockáztatni, mint például esetemben jelenleg Amerika, addig jöhet akármilyen találkozás, egyik sem fog felülemelkedni rajta.

large-1_18.jpg

Az Összekötvében is hasonló kapcsolatokról írok (Beni és Kloé találkozása). Sokat köszönhetek a kapcsolataimnak, hiszen ők elég bátrak voltak megélni azt a valamit, amitől sokan inkább menekülnek. Az intenzív, egyik pillanatról a másikra mindent elsöprő vibrálástól sokan inkább óvják magukat. Hogy miért? Azért, mert veszélyes. Kiszámíthatatlan, szalmaláng. Nem tudhatod, hogy meddig tart, hogy mikor lesz vége. Hiszen amilyen egyszerűen betoppan az életedbe, úgy el is tűnhet. Nem fogod tudni visszavarázsolni, nem tudod a titkát. Egyszerűen vagy van, vagy nincs. Mármint kémia, ragyogó szemek, meg minden. De ha van, éld meg, ne menekülj, és még véletlenül se ragaszkodj hozzá görcsösen: engedd élni, és hagyd, hogy megmutassa azt, amiért jött. Hiszen sokszor az, amit te gondolsz és amit az élet gondol, különbözik. Amiről Beni és Kloé találkozása is szól: ne te mondd meg, hogy ki miért érkezik az életedbe, hagyd, hogy megmutassa az élet..  

Tudom milyen az, amikor meglátsz egy tekintetet, és nemcsak benned fogalmazódik meg az, hogy ez az egész olyan, mintha nem is először látnád. Mintha már ismernéd. Látod a szemében, hogy ezt gondolja. Te meg érzed. Sokkoló. És tudod mit? Talán ismered is.. De ez már hit kérdése, mindenesetre az ilyen találkozásokra érdemes odafigyelni, hiszen átírják az életedet, mivel ők - másokkal ellentétben - hatással tudnak lenni rád. Mennyi, de mennyi tekintet volt, akit el kellett engednem.. És talán ez a legnehezebb. Amikor valaki nagy hatással van rád, de mennie kell. Elfogadni, hogy az emberek jönnek és mennek, nem egyszerű. De még mindig legyen sok apró csoda pillanat az életemben, mint ne.. Hálás vagyok azért, hogy megtapasztalhatom ezeket a találkozásokat.

Ezeknek a találkozásoknak szerettem volna emléket állítani a könyvben. Tudtam, hogy nem vagyok velük egyedül. Hogy van, amikor a ti szemetek is csillog valaki mellett, valaki olyan mellett, aki talán soha életében nem érezte olyan boldognak magát, mint melletted. Ez a legfélelmetesebb érzés. Mindent felkavaró kémia, pillantások, mosolyok.. ugyanis van az a tekintet, ami minden addigi szálat feléget, és újakat teremt az életedben.. Talán sokan ezért rettegnek tőle. Talán ezért félek a kapcsolatoktól. Mert mi van akkor, ha jön egy ilyen.. Ha jön egy ilyen kötelék és van valakid, de közben meg érzed, hogy a másiknak szükséged van rád.. 

Beni karaktere gyakran visszaköszön az életemben. Emlékszem először a főiskola alatt ismertem meg valakit, aki egy az egyben Beni volt. Imádtam a fiút, hiszen elérhetetlen volt. Imádtam, hogy nekem megmutatott valamit magából, amit másoknak nem. Vagy talán csak én hittem azt, hogy más vagyok az életében.. Innentől kezdve pedig sok-sok hasonló típus futott be az életembe, hogy aztán megalkothassam a tökéletes Beni karaktert. A fiút, aki azt hiszi, hogy mindent tud rólad, a fiút, aki titokzatos, semmit sem mesél magáról, aki egyszerűen csak elérhetetlennek akar tűnni. Akármilyen komplikáltak is ők, a mai napig ez a kedvenc típusom. Mellettük nem unatkozol. Hiszek benne, hogy mélyen, valahol a lelkük mélyén normálisak ők egytől-egyig, csak meg kell fejteni a lelküket. Akárkinek nem nyílnak meg, és pont ebben a vonzerejük. Mindnek helyén van a szíve, csak talán nagyobb pofonokat kaptak, mint az átlag. Eddig még mindig bebizonyosodott, ahogy az Összekötve második részében is így lesz.. 

SZAVAZZ AZ
ÖSSZEKÖTVÉRE ÉS
A 99 LÉLEKSIMOGATÓ GONDOLAT C. KÖNYVEMRE
A LIBRI Aranykönyv szavazásán! :)
KÖSZÖNÖM! 

Screen Shot 2014-03-31 at 21.11.07.png

És egy kis más.. Egy kis helyzetjelentés. A mai nap nagy nap volt számomra.. Ugyanis ma kaptam meg a repjegyemet San Franciscoba, ahova június 15-én indulok, hogy a Bridge Budapest jóvoltából, a Ustream és a Prezi támogatásával bemutathassam nektek azt a világot, amit talán csak a TV-n keresztül láttok sokan. Alig várom! :) És hogy minden teljes legyen.. MOST FOGLALTAM LE A JEGYEMET OPRAH turnéjára! :) Úgyhogy onnan is biztosan be fogok jelentkezni! :)

Persze egy picit most fura.. Úgy érzem magam, mint anno a suliban. Mindig én végeztem először a dolgozatokkal. Emlékszem, mindenki ült körülöttem, én meg vártam, mert hamarabb végeztem. Néha azért, mert nem tudtam a megoldást, máskor meg azért, mert betéve tudtam az anyagot. Soha nem felejtem az érzést, amikor valamivel előbb végzel, és még várnod kell, hogy valami történjen.. Most is várok, csak most egy tanár sem fog szólni, hogy vége az órának. Helyette itt ülök Budapesten, és várom a június 15-ét, hogy felszálljon a gépem, meg a pillanatot, amikor élőben látom majd Opraht. Őrületes tempót diktáltam magamnak, úgyhogy most várok - ám ez eddigi életem legjobb várakozása. És a legnehezebb is, pontosan azért, mert valami nagyon nagy áll előttem, valami, amire már rég vágytam. Valami, amiről mindig azt hittem, hogy lehetetlen.

Néha csak éveken át él benned egy kép arról, hogy mire vágysz. Látod magad előtt, érzed, hogy a tiéd, de lehetetlennek tűnik. Távolinak és elérhetetlennek. Megfoghatatlannak, olyan valaminek, amiről talán jobb, ha leteszel, mert úgysem sikerül. Aztán valamiért mégis úgy döntesz, hogy kitartasz mellette. Beleteszed a munkát, elfogadod a pofonokat, újra meg újra felállsz belőlük, egészen addig, amíg ott nem találod magad, amit mindig is éreztél, erősen, magadban, erőteljesen. És látjátok.. Megérte. Bármi is lesz a vége, az sem számít, ha ezzel a három hónappal lenullázom magam, semmi sem érdekel, csak az, hogy a legtöbbet hozzam ki belőle. A LEGTÖBBET. És ezt Ti is látni fogjátok.